Influenza: ezért fontos a fészekimmunitás

Az elmúlt két évben a maszkviselés és egyéb hatások következtében veszítettek intenzitásukból a szezonális influenzajárványok. Immunvédelmünk azonban a két évig tartó távolságtartás miatt csökkent, így most fogékonyabbak lehetünk a betegségre. Mit tehetünk szülőként, hogy gyermekeink és a nagyszülők is gond nélkül átvészeljék a szezont?

Az influenza veszélyes fertőzés, évente sok ezer ember hal meg a következtében Magyarországon, elsősorban időskorúak. A járvány jelenleg még csak a kezdeti felmenő ágban van. Utólag lehet majd csupán megmondani, hogy milyen mértékű, ráadásul nincs kötelező bejelentési kötelezettség az influenza vonatkozásában, azaz csak becsült számok lesznek elérhetőek. Azt sem látjuk pontosan még, hogy a gyermekeket mennyire fogja érinteni az idei szezonális influenzajárvány, ugyanakkor bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy az idei járvány súlyosabb lesz, mint amit az előző években tapasztaltunk – mutatott rá dr. Papp László, az RMC Clinics gyermekorvosa, infektológus szakorvosa.

Kifejtette, az adatokból most az látszik, hogy 2022 decemberében és 2023 január első hetében több fertőzést azonosítottak, mint a 2021-22-es év fordulóján. „Az én becslésem az, hogy kifejezett influenzajárvány lesz idén. Az már látható, hogy az influenza A törzse terjed majdnem kizárólagos jelleggel Magyarországon csakúgy, mint Európában is” – fogalmazott a szakember.

náthás, influenzás, lázas kisfiú, édesanya, telefon
Az idei influenzajárvány erősebb lehet, mint az elmúlt két évben tapasztalt. Fotó: Getty Images

Az idei járvány ezért lehet erős

A koronavírus-világjárvány miatti kétéves távolságtartás mindenki immunrendszerét "pihenésre" kényszerítette, azaz gyermekektől az aggastyánig mindenkinek gyengébb most a védelme az influenzával szemben. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy egyénenként a gyermekek a gyengébb immunrendszerük okán most fogékonyabbak, a fertőzöttek több vírust fognak a légúti hámsejtjeiken termelni, ezért ragályosabbak is lesznek. „Ennek következményét látjuk a nyugati világban, az ottani gyermekkórházak megteltek. Sok a súlyos primer vírusos tüdőgyulladásos gyerek, sok a másodlagos bakteriális felülfertőződéstől szenvedő is, mely közül némelyik szintén invazív, súlyos vagy életveszélyes fertőzést eredményez” – mondta el dr. Papp László.

Gyermekeknél súlyos lefolyású lehet a primer vírusos tüdőgyulladás, ami légzési elégtelenséghez vezethet. Súlyos idegrendszeri szövődmények is kialakulhatnak, például agyvelőgyulladás vagy Guillain-Barré-szindróma. Sokszor viszont – mivel a vírus annyira igénybe veszi a szervezet védekező rendszerét, hogy valójában ki is meríti azt – szekunder bakteriális fertőzések ütik fel a fejüket. Ezek közül számos invazív fertőzéssé fajulhat, mint a szepszis vagy az agyhártyagyulladás, ezáltal az életet is kiolthatja” – tette hozzá.

Fészekimmunitás

A vírust nemcsak az intézményekben fogják egymás között terjeszteni a gyermekek, hanem haza is viszik azt, potenciálisan megfertőzve a felnőtt családtagokat, szülőket és nagyszülőket. A koronavírus-pandémia idején bevezetett fészekimmunitás fogalmát jó most is észben tartani. Az egy háztartásban élők egészségét is védi, aki felveszi az oltást. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni: akinek a nagyszülő egészsége fontos, az a gyermekét és magát is beoltatja influenza elleni védőoltással. Amikor a nagyszülőket felkeressük, célszerű beoltva és szájmaszkban tenni ezt, főleg akkor, ha még légúti tüneteink is vannak, az ő egészségük megóvása érdekében” – húzta alá dr. Papp László.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!