Az arcüreggyulladás tünetei

Az arcüregek a koponyában elhelyezkedő üregek, a homloknál, az orrnál és az orr két oldalán. Gyulladásáról akkor beszélhetünk, ha az üregeket borító nyálkahártyákat valamilyen betegség támadja meg. Ennek egyik kísérő tünete a fejfájás.

Az arcüregek feladata, hogy segítsenek nyirkosan tartani a beáramló levegőt, emellett olyan váladékot is termelnek, amely a levegő megszűréséhez járul hozzá. Emellett a koponya ellenállóképességét is növelik, és a hangképzésben is szerepet játszanak. Az arcüregek a homloknál, az orrnál és az orr két oldalán, az orcáknál helyezkednek el. A gyermekeknél nagyjából 5 éves korra alakulnak ki röntgenfelvételen is jól láthatóvá az arcüregek.

Az arcüreggyulladás magas lázzal jár
Az arcüreggyulladás magas lázzal jár

Mitől lesznek betegek az arcüregek?

Az arcüregek belső felét borító nyálkahártya, illetve az üregeket az orrjárattal összekötő vezetékek begyulladhatnak, megduzzadhatnak, így a levegő sem tud megfelelően áramlani, és az arcüregben megnő a nyomás, a váladék is felgyülemlik, ezek együttesen pedig igen kellemetlen fejfájást okozhatnak.

Az arcüreggyulladás kezelése
A kezelés célja az orrmelléküregekből a baktériumok kiirtása és a gyulladásos izzadmány szabad lefolyásának biztosítása. Hogyan tisztíthatjuk meg az orrmelléküreget?

Az arcüreggyulladás (amely érintheti az egyes üregeket külön-külön, de együttesen is) hátterében állhat fertőző betegség, de allergiás reakció, szénanátha is. Az arcüregek elhelyezkedése miatt gyulladt fog vagy a felső állkapocs betegsége is okozhat arcüreggyulladást, hiszen az üregeken keresztül a kórokozók erre a területre is eljuthatnak. Meglehetősen ritkán gombás fertőzés vagy az érintett területen kialakuló tumor is okozhat arcüreg-gyulladásos tüneteket.

Mik az arcüreggyulladás tünetei?

A betegség tünetei közé tartozik a tompa, nyomó, erőteljes fejfájás, az érintett terület kipirosodása, megduzzadása, és érzékennyé válása. A fájdalom intenzívebbé válhat a fej mozgatásával, felkeléskor vagy lefekvéskor, amikor az arcüregekre nehezedő nyomás megváltozik. Egyéb jellegzetes tünetek az általános rosszullét, a láz, hidegrázás, az izomfájdalom, a nagy mennyiségű, sárgás-zöldes orrváladék, a köhögés, a nyirokcsomók megduzzadása, a fül- és állkapocsfájdalom.

A legtöbb esetben az arcüreggyulladással összefüggő fejfájás ellen nem kell gyógyszert szedni, hiszen annak hátterében vírusok állnak. A pihenés, a sok folyadék és a tünetek csökkentésére szolgáló gyógyszerek (pl. fájdalomcsillapítók) mellett a levegő nyirkosan tartása is segíthet a gyorsabb gyógyulásban. Azonban ha magas láz, zavarodottság, vagy az érintett terület súlyos duzzanata is fennáll, esetleg a tünetek több mint egy hétig eltartanak, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!