Miért fájhat a fenekünk?

A fenék fájdalma lehet múló kellemetlenség, és elhúzódó súlyos probléma is, mely komolyan megnehezítheti a mindennapjainkat.

A fenék fájdalma több módon is csoportosítható, például az alapján, hogy milyen intenzitású a fájdalom, kisugárzik-e a fájdalom a derékba vagy éppen a combokba, pihenésre vagy mozgásra javul-e beteg állapota, esetleg a fájdalom intenzívebbé válik üléskor vagy mozgáskor, valamint hogy csak az egyik farfelet érinti vagy mindkettő fáj.

Mi a fájdalom? A fájdalom szervezetünk önvédelmi reakciója, amely azt jelzi, hogy figyelnünk kell a bennünket érő káros hatásra. A folytatásért kattintson ! Nagyon fontos, hogy figyeljünk azokra a tünetekre, melyek a fenékfájdalmat kísérhetik (ezek közé tartozik például az inkontinencia , a bőrkiütések vagy az izomgörcsök), ezek ugyanis segíthetk a fenékfájdalom okának felderítésében, és a megfelelő terápia megválasztásában.

Következzenek azok a problémák, betegségek, melyek a fenék fájdalmát okozhatják. A leggyakrabban "egyszerű" sérülésre, zúzódásra, traumára vezethető ez vissza. Ez általában múló kellemetlenség, és rövid időn belül magától is elmúlik. Gyakori például, hogy egy injekció helye fáj még jóval annak beadása után is, ennek oka a szövetek irritációjában, enyhe fokú gyulladásában keresendő.

Az isiász-szindróma vagy ülőidegzsába a szervezet leghosszabb idegének a zavarára utal. Az úgynevezett ülőideg a medencetájékról indul és mindkét lábon végighalad. Amennyiben valami irritálja ezt az ideget, esetleg begyullad, nyomás alá kerül, a fájdalom a fenékben is jelentkezhet, emellett pedig kisugározhat a combokba vagy a lábakba is. Az ülőidegzsába okozta fájdalom az enyhétől az alig elviselhetőig terjedhet.

Ízületi gyulladás is okozhat fenékfájdalmat, különösen akkor, ha ez a keresztcsont és a csípőlapátok között található ízületeket érinti. Ezeknek az ízületeknek a fő funkciója a medence stabilizálása, rögzítése a gerincünkhöz. A gyulladáson kívül az ízület "bemerevedése" vagy éppen túlerőltetése is okozhat fájdalmat. A keresztcsonti ízületekre különösen nagy nyomás nehezedik hízás esetén, és a várandós nők fenékfájdalmát is gyakran okozza az, hogy ez az ízület igazodik a várható szüléshez. A fájdalmat emellett egyéb ízületek gyulladása, kopása is okozhatja, például az alsó deréktájékon vagy a csípőben található ízületeké.

A nyáktömlők, vagyis a burzák, az ízületek kipárnázására szolgáló "zsákocskák" gyulladása is okozhat fájdalmat. Ennek oka lehet például túl feszes vagy túlerőltetett izomzat, mely nyomhatja, dörzsölheti a nyáktömlőket, így azok begyulladnak. A fenéktájékon két olyan nyáktömlő is található, melyek problémát okozhatnak, az egyik általában ülés, a másik pedig oldalt fekvés során okoz fájdalmat a fenékben, és ez a fájdalom kisugározhat a combokba is. A fájdalom mozgásra fokozódhat, és akár olyan intenzív is lehet, hogy az éjszakai pihenést vagy a normális járást is megzavarhatja.

A fenék fájdalma lehet múló kellemetlenség, és elhúzódó súlyos probléma is

A fenék fájdalma lehet múló kellemetlenség, és elhúzódó súlyos probléma is

Meglepően gyakori betegség az úgynevezett piriformis-szindróma, mégis meglehetősen kevesen tudnak róla. A tünetegyüttes a fenék egyik kisebb izmáról, az úgynevezett körteforma izomról kapta a nevét, mely a csípőízület kifelé forgatásában segít. Ez az izom a nagy farizom alatt, attól fedve található, és pontosan ez alatt fut az ülőideg (mely, mint már említettük, komoly fájdalmakat okozhat).

Ez az izom összezsugorodhat, befeszület, begörcsölhet, túlságosan összehúzódhat, és így akár az ülőidegre is nyomást gyakorolhat. A fenéktáji fájdalom tehát egyrész az idegre gyakorolt nyomás, másrészt az izom görcsössége miatt is kialakulhat. A fájdalom kisugározhat a lábba is, és olyan intenzív lehet, hogy a járást is megnehezítheti. A derékba azonban nem sugárzik vissza, hanem a fenék közepétől indul. A piriformis-szindróma tünetei ülés esetén romlanak, nagyon jellegzetes, ahogyan az érintett igyekszik megemelni az egyik farpofát, hogy az idegre és izomra nehezedő nyomást csökkentse.

A fenéktáji fájdalom enyhítéséhez természetesen ismerni kell azt a betegséget, mely kiváltja a fájdalmat. A terápia általában gyógyszeres kezelésből (gyulladáscsökkentők, izomlazítók, fájdalomcsillapítók stb.), gyógytornából vagy pihenésből áll. A hideg vagy meleg borogatás is javíthat a beteg állapotán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.