Tényleg megölhet a visszatartott tüsszentés?

Mindenki volt már olyan helyzetben, amikor tüsszentenie kellett, de inkább szerette volna elfojtani. Ez sikerülhet is - például az orrlyukak befogásával. De hogyan hat a szervezetünkre? Egyesek szerint pusztítóan.

Az inger megszakítható az orrlyukak befogásával, de van, amikor ez nem elég: a folyamat végigpörög, a tüsszentés pedig tulajdonképpen "befelé sül el". Ez pedig egyáltalán nem jó a szervezetnek, mert komoly sérüléseket is okozhat. Hogy miért?

tüsszentés
A tüsszentés a szervezet védekező reflexe, de önveszélyes is lehet

Egy kísérletben megmérték a tüsszentés szelének sebességét. Nos, a reflex, ha működésbe lép, az orrcsatornán mintegy 4,5 m/sec sebességgel nyomja át a levegőt. Tüsszögés közben a tüdőben kialakult teljes légnyomás megpróbál kiszabadulni az orron keresztül. Ha a levegő távozási útvonalát blokkoljuk (az orr vagy a száj lezárásával), a tüsszentés a levegőt a fül irányába kényszeríti. Itt behatol a fülekben található Eustach-kürtbe , amely a középfület összeköti a garattal, és a középfülben károsodást okozhat, például kilyukaszthatja a dobhártyát. Ez pedig hallásvesztéshez vagy hosszan tartó szédüléshez is vezethet.

A tüsszentés visszatartása azonban sokkal több módon is érinti szervezetet a fülre gyakorolt hatásnál. A nagy tüsszentések miatt az erek elszakadhatnak a szemben, ami bevérzést okozhat. Emellett inkontinenciaproblémákat is kelthet. Sérülést okozhat egy vízszintes izomban, amely a bordák alján húzódik. A vérnyomás hirtelen emelkedése a blokkolt tüsszögés miatt ráadásul az agyban lévő ereket is elszakíthatja. A különösen erőszakosan visszatartott tüsszentés a nyak sérülését okozhatja, de arcüregi műtét is lehet a következménye egy rosszul sikerült tüsszentésnek.

Halálos lehet a tüsszentés?

Nos, a legszélsőségesebb körülmények között, amikor egy nagy tüsszentés visszatartunk, amelynek ereje befelé hat, akkor akár agyvérzés is felléphet, következtében pedig halál is beállhat.

A tüsszentés a szervezet védekező mechanizmusa, reflex, amely - a köhögéshez hasonlóan - a felső légutakat hivatott megtisztítani a nem kívánatos betolakodóktól, hosszú távon azonban igencsak legyengítheti a szervezetünket. Részletek!

A legjobb ezért, hogy a tüsszentést hagyjuk, hadd menjen a maga útján. Ez a testi funkció ugyanis fontos szerepet tölt be azáltal, hogy eltakarítja az orrból a kórokozókat. Ezért zsebkendőt kell használni, de legalább is eltakarni az orrunkat és a szánkat, hogy a kirepülő cseppekkel a kórokozókat ne adjuk át másoknak. És ha lehet, megfázva ne menjünk kamarazenei koncertre.

Forrás: howstuffworks.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!