A lyukas bél lehetséges szövődményei

Napjaink egyik sokat kutatott területe a lyukas, avagy áteresztő bél szindróma, illetve annak hatásai a szervezet működésére. A jelenség nemcsak kellemetlen tünetek forrása lehet ugyanis, de egyre több tudományos bizonyíték mutat abba az irányba, hogy súlyos megbetegedések forrásává is válhat. Lássuk, mi áll a probléma hátterében.

A szindróma elnevezése bizonyos tekintetben becsapós lehet. Érdemes ugyanis leszögezni, hogy az egészséges bélrendszert sem egy teljesen zárt folyosóként kell elképzelni, hiszen az áthaladó táplálékokból rengeteg hasznos tápanyag szívódik fel itt a szervezetbe. Fontos azonban, hogy ezen felül semmi más ne jusson át a bélfalon. A feladat tehát valójában igen komplex, ennél fogva speciális gátrendszert, úgynevezett barriert igényel. "Élettani körülmények között egy jól működő barrierfunkció található a bélrendszerünkben. Ez több szintből áll: egy fizikaiból, egy biokémiaiból és egy immunológiaiból" - mutatott rá dr. Szabó Péter laboratóriumi hematológus és immunológus szakorvos.

Kifejtette, a fizikai barrier legfontosabb alkotóelemét egyetlen réteg specializált bélhámsejt, az úgynevezett epitélium jelenti. Ezeket a sejteket fehérjék kötik szorosan össze egymással, az így kialakuló hálózat pedig teljes hosszában befedi a bélrendszer belső felületét, átjárhatatlan falat képezve a nemkívánatos vegyületek és mikroorganizmusok előtt. Szintén a fizikai gát része az enzimeket, immunglobulinokat és fontos fehérjéket tartalmazó nyálka, de a kórokozók elszaporodását gátló bélflóra is éppúgy hozzájárul a megfelelő barrierfunkció fenntartásához. A biokémiai barriert antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkező molekulák alkotják, az immunológiai barrier pedig a bélrendszerben található immunszövetek, illetve immunsejtek és egyéb immunológiai anyagok működésén alapul.

A lyukas bél szindróma emésztőrendszeri és szisztémás panaszok forrása is lehet
A lyukas bél szindróma emésztőrendszeri és szisztémás panaszok forrása is lehet. Fotó: Getty Images

Milyen tünetek figyelmeztethetnek táplálékintoleranciára? Részletek itt.

Lyukas bél szindrómáról abban az esetben beszélhetünk, ha valamilyen okból ez a komplex barrierfunkció gyengül, emiatt pedig baktériumok, toxinok, emésztetlen vagy csak részben emésztett táplálékdarabok is a véráramba juthatnak a bél üregéből. Valójában az történik tehát, hogy kórosan megnövekszik a bélfal átjárhatósága, avagy más szóval permeabilitása. A szakember elmondta, amikor ezek az anyagok bekerülnek a véráramba, megjelenésük immunválaszt provokál, azon keresztül pedig változatos panaszokat okozhat. A tünetek egy része az emésztéshez kötődik, mint a hasmenés, székrekedés és puffadás, de kialakulhatnak szisztémás zavarok is, így akár krónikus fejfájás, ízületi fájdalmak, hangulati zavarok vagy éppen állandó fáradtság, kimerültség.

Mi válthat ki lyukas bél szindrómát?

Bélrendszerünk összehangolt, finom védelmi rendszere számos behatásra sérülhet, beleértve például különböző fertőzéseket, valamint életmódbeli tényezőket is. E körben említhető a mentális distressz, a dohányzás, a túlzott mértékű alkoholfogyasztás, illetve megannyi egészségtelen táplálkozási szokás, legyen szó akár elégtelen rostbevitelről, az állati eredetű zsírok túlzott mennyiségű fogyasztásáról vagy éppen a rendszertelen étkezésről. Mellékhatásként egyes gyógyszerek is fokozhatják a bél permeabilitását, így például hosszan tartó antibiotikumkúráknak és szteroidtartalmú gyulladáscsökkentők alkalmazásának is lehet ilyen következménye. Látható tehát, hogy a potenciális rizikófaktorok palettája nemcsak rendkívül színes, hanem kifejezetten sokakat érintő veszélyforrásokról is van szó.

De vajon milyen esetekben merülhet fel ténylegesen a lyukas bél szindróma gyanúja? Dr. Szabó Péter szerint mindenképpen érdemes ilyen irányban is vizsgálódni, amennyiben valakinél a fentebb említett panaszok jelentkeznek, azok hátterében viszont az elvégzett diagnosztikai vizsgálatok nem találnak egyértelmű kiváltó okot. Amennyiben a fertőzések, daganatos megbetegedések, autoimmun kórképek és egyéb lehetséges kiváltó tényezők fennállása kizárható, a tünetek azonban változatlanul negatívan befolyásolják a páciens életminőségét, úgy érdemes lehet ellenőriztetni a bél permeabilitását, illetve a rendkívül fontos szerepet betöltő bélflóra állapotát. Erre a célra ma már elérhetőek validált, objektív képet nyújtó laboratóriumi vizsgálatok.

Székletmintából a többi között meghatározható a székletflóra összetétele, amiből következtetni lehet arra, hogy megváltozott-e kedvezőtlen irányban a bélben élő mikrobák közösségének összetétele, illetve felfedezhetők általa patogén mikrobák is. A székletemésztettség vizsgálata emésztetlen keményítők, zsírok és izomrostok kimutatására, ennél fogva a hasnyálmirigy funkciójának felmérésére szolgál. Egyes paraméterek gyulladásos folyamatokról árulkodnak, míg például a szekretoros IgA vizsgálata a bélnyálkahártya funkcionális állapotáról tájékoztat. Mindezeken felül pedig közvetlenül a bél fokozott áteresztőképességére, magyarán lyukas bél szindrómára hívhatja fel a figyelmet egy, a bélhámsejtekből felszabaduló fehérje, a zonulin emelkedett szintje. "Hozzátartozik az összképhez, hogy ezek nem olcsó vizsgálatok, mivel egyelőre nem tartoznak a NEAK által támogatott vizsgálatok közé. Magyarországon is elérhetőek már azonban, és nagyon fontos információkkal szolgálhatnak olyan esetekben, amikor a differenciáldiagnosztika kizárta a többi lehetséges kiváltó okot" - árulta el dr. Szabó Péter.

Kitért rá, amennyiben a laboreredmények, a kórelőzmények és egyéb vizsgálatok tükrében felmerül a lyukas bél szindróma gyanúja, úgy gasztroenterológus szakorvossal vagy dietetikussal egyeztetve többféle módszer is szóba jöhet a panaszok kezelésére. Ezek jellemzően életmódbeli változtatásokat foglalnak magukban. Jótékony hatású lehet például, ha a bélflóra támogatása szempontjából probiotikumokat viszünk be, de ugyancsak segítséget nyújthat a rostdús táplálkozás, a kellő folyadékbevitel és a megfelelő D-vitamin-pótlás. E célból is mindenképpen javasolt továbbá leszokni a dohányzásról, illetve mértékletesen bánni az alkohollal.

Milyen következményekkel járhat a lyukas bél szindróma?

Fontos hangsúlyozni, hogy a jelenség ma intenzíven kutatott terület az orvostudományban, és továbbra is számos bizonytalanság lengi körül. Ezzel együtt nem szabad félvállról venni, mert az elmúlt években több olyan tanulmány is napvilágot látott, amely a szindrómát krónikus immunológiai zavarokkal, autoimmun megbetegedésekkel hozta összefüggésbe, beleértve például az 1-es típusú cukorbetegséget , reumatoid arthritiszt vagy éppen a szklerózis multiplexet is. E kórképek kialakulásának folyamatát még nem értjük teljes mélységében, ismert azonban, hogy multifaktoriális betegségekről beszélhetünk, és elképzelhető, hogy megjelenésükben - egyéb tényezők mellett - a lyukas bél szindróma is szerepet játszik.

Mindenképpen további kutatásokra van tehát szükség ezen a területen, dr. Szabó Péter szerint ugyanakkor éppen ezért egyelőre érdemes óvatosan megközelíteni a témát, mert vannak, akik máris hasznot húznának belőle. "Sajnos az említett betegségek és az áteresztő bél szindróma kapcsolata közel sincs még teljes mértékben feltérképezve, de az alternatív medicina gyakran rátelepszik az ilyen bizonytalan információkra. Termékeiket, szolgáltatásaikat hirdetve nem ritkán olyan kijelentéseket tesznek, amelyek valóságtartalma még egyáltalán nem bizonyított tudományosan. Csínján kell tehát bánni ezzel a kérdéssel. Az orvoslásban ennek egyelőre inkább ott van a helye, hogy érdemes gondolni rá panaszok esetén, illetve egyszerű életmódbeli változtatásokkal elejét venni. Ráadásul a baktériumflóránk támogatása, a megfelelő D-vitamin-ellátottság és a káros szokások kerülése bizonyítottan hasznos egyéb súlyos megbetegedések megelőzésében is, miközben nincs semmilyen káros mellékhatásuk" - szögezte le a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra