Egyszerű recept a stroke megelőzésére

A boldog és optimista embereknél kisebb a szívbetegségek és a stroke kockázata - derült ki a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének kutatásából, amely több mint 200 tanulmányt vizsgált át.

Korábbi tanulmányok már eddig is összefüggésbe hozták a stresszt és a depressziót a szívbetegségekkel, ezért a kutatók nemrég úgy döntöttek, hogy megvizsgálják az orvosi adatbázisokból származó információkat, hogy lássák a lelki állapot miként befolyásolja az érrendszer egészségét.

Az eredményekből kiderült, hogy az olyan tényezők, mint az optimizmus, az élet iránti elégedettség és a boldogság összefüggenek a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkenésével. Míg ugyanis az ilyen emberek valóban egészségesebbek, olyan rizikófaktoraik is hiányozhatnak, mint a magas vérnyomás és a koleszterinszint . A kutatók az adatok összevetése után felfedezték, hogy a legoptimistább embereknek akár 50 százalékkal kisebb lehet az esélyük a szívbetegségekre.

Dr. Julia Boehm, a kutatás vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy munkájuk eredménye csupán a kapcsolat tényére mutatott rá, ok-okozati összefüggést azonban nem találtak. A kutatók szerint a vizsgált személyek száma is túl alacsony, hogy végleges következtetéseket vonhassanak le. "A szívbetegségek és a mentális egészség közötti kapcsolat nagyon bonyolult, és még mindig nem teljesen tisztázott" - fűzte hozzá Maureen Talbot, a British Heart Foundation vezető kardiológusa.

A tanulmány a Psychological Bulletin oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!