A most 35 éves Lucy Letby a vád szerint ápolónőként hét rábízott csecsemőt gyilkolt meg a 2015 és 2016 közötti időszakban egy koraszülött osztályon, másik hetet pedig megpróbált meggyilkolni. Tavaly nyáron hozott ítéletet a bíróság az ügyben, 15-szörös életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtva a nőt – írja a Telex a The Guardian beszámolója alapján. Az ügyben aztán a lehetséges igazságszolgáltatási hibák kivizsgálására szakosodott Büntetőügyek Felülvizsgálati Bizottsága (CCRC) is vizsgálatot indított. A szervezet által megbízott 14 fős szakértői stáb pedig arra a következtetésre jutott, hogy nincs olyan orvosi bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy az elhunyt vagy életveszélyes állapotba került csecsemőket bárki is szándékosan bántotta volna. Az erről szóló, kedden bemutatott 31 oldalas jelentés megállapítja ugyanakkor, hogy a koraszülöttosztály rendkívül túlterhelt volt, komoly humánerőforrás-problémákkal.
Rejtélyes halálesetek a koraszülött osztályon
A Telex cikke szerint a Letby-ügy eredete egy évtizedre nyúlik vissza. A Liverpool közelében található Chester Grófnője Kórház (CoC) koraszülött osztályán évente átlagosan négy csecsemő halt meg. 2015 júniusa és 2016 júniusa között aztán ez a szám váratlanul megugrott: 13 gyermek vesztette életét, továbbá számos további esetet jegyeztek fel, amikor a kicsik szervezete nyilvánvaló magyarázat nélkül hirtelen összeomlott. A szokatlanul magas halálozási szám miatt a kórház vezetése az egészségügyi hatóságokhoz fordult. Az ekkor indult vizsgálat megállapította, hogy az osztályon a gyerekek számához képest túl kevés az ápoló és a tapasztalt szakorvos. Az alulfinanszírozottság és túlterheltség rengeteg szakmai hibát eredményezett, így a hatóságok a haláleseteket a rossz körülményekre vezették vissza.
Eközben viszont a kórház vezetése is elkezdett vizsgálódni, miután felmerült, hogy a rendszerszintű problémákon felül talán egyéni hibák is közrejátszhattak a tragédiákban. Így derült fény arra, hogy Lucy Letby feltűnően sok alkalommal volt műszakban, amikor halálesetek történtek. Ekkor még nem vádolták szándékos gyilkossággal, de nem folytathatta ápoló munkáját. A kórházi felügyelet vizsgálata eredményei nyomán eközben az osztályt lefokozták, így a továbbiakban már nem fogadhatott veszélyeztetett koraszülötteket. Nem tisztázott, hogy e két változás közül melyik szerepe lehetett meghatározó, mindenesetre innentől megszűnt az addig példátlan tragédiasorozat. Letby később visszatért volna a koraszülött osztályra, de az orvosok egy része biztosra vette, hogy köze lehetett a csecsemők halálához. Az ügy tisztázása érdekében a rendőrséghez fordultak.
Ezt követően indult az ápolónő elleni nyomozás és bírósági eljárás. Közvetlen bizonyítékot nem találtak ellene. A vád alapja végig az volt, hogy más kollégáihoz képest jelentősen nagyobb arányban volt műszakban a tragédiák bekövetkeztekor. A vele szemben állást foglaló orvosi szakvéleményt is számos kritika érte, ennek ellenére a bíróság bűnösnek mondta ki Letbyt. A CCRC szóvivője a keddi sajtótájékoztatón nem tudott választ adni a kérdésre, mennyi időbe telhet döntést hozni abban, hogy vissza kell-e utalni az ügyet a fellebbviteli bírósághoz, ahol adott esetben hatályon kívül helyezhetik az ítéletet.