Zika-vírus: ez csak a jéghegy csúcsa

A Zika-vírus által okozott, születéskor látható rendellenességeken túl később jelentkező, láthatatlan tünetektől is félni kell.

Sok esetben például nem válik felismerhetővé a betegség, hiszen a babák teljesen normálisnak tűnnek születéskor, és csak a növekedés során bukkannak fel a rendellenességek. Egy, az amerikai Baltimore-ban tartott gyermekgyógyászati konferencián elhangzottak szerint a mikrokefália és más születési rendellenességek hatásait valószínűleg még mindig alulbecsülik.

Dr. Marco Safadi, a Sao Paulói Santa Casa Medical School orvosa például egy olyan esetet hozott fel, amikor a baba, bár az anya a Zika-fertőzés számos tünetét mutatta, teljesen normálisnak tűnt születéskor. Azonban a két hónappal később elvégzett MRI és CT vizsgálat súlyos elváltozásokat mutatott a csecsemő agyában, melynek egyes sejtjei elhaltak, és bizonyos területei folyadékkal voltak tele.

A Zika jelei születéskor sokszor nem is látszanak

Egyre nagyobb a pánik a súlyos fejlődési rendellenességeket okozó Zika-vírus körül, mert a járványügyi szakemberek szerint a vírus hamarosan továbbterjed majd Dél- és Közép-Amerikából. Egy új, eddig figyelmen kívül hagyott tényezőre is felhívják a figyelmet: a vírus szexuális úton is terjedhet. Részletek! A tesztek megállapították, hogy a gyereknek mikrokefáliája van, bár külsőleg ez nem volt látható. Noha Sao Paulóban a Zika jelenléte nem jellemző, kiderült, hogy az apa sok időt töltött Brazília északi részén, ezért feltételezik, hogy a betegség szexuális úton jutott az anya szervezetébe.

Ami igazán ijesztő, hogy ha egy gyermek nem mutatja a mikrokefália jeleit, attól még nem lehet tudni, hogy a jövőben milyen problémákat okozhat a betegség. A fejlődés során tanulási nehézségek , látás és hallászavarok alakulhatnak ki, valamint fizika fogyatékosságok is jelentkezhetnek. Pontosan még nem ismert, hogy milyen következményei lehetnek a betegségnek.

A konferencián jó hírek is elhangzottak, a kutatók szerint nagyon úgy tűnik, hogy Rio térségében a Zika vírus eltűnőben van, sokkal kevesebb megbetegedést észleltek az utóbbi időben.

Forrás: NBC News

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +1 °C

A reggeli, délelőtti órákban felszakad, csökken a felhőzet, és nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. A nap első felében fokozatosan csökken a csapadék esélye, délutántól főként a Miskolc-Békéscsaba vonal környezetében alakulhatnak ki további záporok, zivatarok. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 10 és 14 fok között alakul, északkeleten lehet ennél hűvösebb az idő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!