Kisfejűség: tünetek, okok, kezelés

A Zika-vírus kapcsán előtérbe került kisfejűség formáiról, okairól, tüneteiről, diagnózisáról és kezelési lehetőségeiről most mindent megtudhat.

A kisfejűség veleszületett és szerzett egyaránt lehet, és ugyan mindkettő ritka, de a kettő közül előbbi a gyakoribb. Maga az eltérés méretbeli különbséget jelent, azaz önmagában nem több mint például a törpenövés. Ez esetben arról van szó, hogy a magzat fejének körfogata már a terhesség ideje alatt sem éri el az adott időszak normál tartományának alsó határát. Ugyan a mikrokefáliával együtt jár, hogy az átlagnál az agyméret is kisebb lesz, de ennek ellenére nem biztos, hogy ennek lesznek külön tünetei. Azaz a gyerek elmaradottsága nem borítékolható előre.

Az amerikai statisztikák szerint 15-20 ezer szülésre egy mikrokefáliás baba jut, viszont ez a statisztika csalóka, mert a kisfejűség gyakran társul genetikai rendellenességhez, így például Down-szindrómához . Ilyen eltérések esetén a kisfejűség gyakoribb, de nem feltétlenül velejáró.

A kisfejűség okai

A veleszületett kisfejűségnek több oka lehet: állhatnak mögötte genetikai elérések, ahogyan külső tényezők is: különböző drogok, mérgek vagy alkohol, esetleg egyes gyógyszerek tartós szedése. Okozhatja a kisfejűséget valamilyen méhen belüli vírusinfekció is: ez leggyakrabban toxoplazma és citomegalovírus, illetve a bárányhimlő kórokozója, bár újabban a Zika-vírus kapcsán emlegetik a legtöbbször ezt a problémát. Ezek a vírusok csak akkor okozhatnak bajt, ha a fertőzés a terhesség idejére esik, a korábbi érintettség már nem növeli a kockázatot.

A kisfejűség fő jellemzője az átlagnál kisebb fejkörfogat

A kisfejűség tünetei

A problémát jellemzően már a méhen belül észlelik: nagyon ritka, hogy egy baba normál koponyamérettel, teljesen egészségesen születik, majd a későbbiekben, hat-nyolc éves korában jelenik meg nála mikrokefália . Utóbbira jellemzően csak akkor van példa, ha a probléma koponyatrauma miatt jelentkezik.

A kisfejűség diagnózisa

A diagnózis felállításához a fej körfogatának lemérésére van szükség: az ultrahangvizsgálatokon ezt, valamint a fej átmérőjét mindig lemérik, ezt vetik össze az adott terhességi hétnek megfelelő értékekkel. Azt, hogy ezek az paraméterek megfelelőek-e az adott időszaknak, a komputer automatikusan kiszámolja minden vizsgálatnál.

Tudjon meg mindent a Kisfejűség betegségről Betegséglexikonunk szócikkéből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!