Van, ahol milliós összegre büntetik az oltatlanokat

Számos európai országban már bevezették, mások fontolgatják a kötelező oltás előírását.

A Pfizer szerint évente meg kell majd ismételni az oltást .

Fontolóra kellene venni az oltási kötelezettség bevezetését az Európai Unió tagállamaiban - mondta az Európai Bizottság elnöke az RTL Híradó tudósításában .

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: Getty Images

Korábban Ausztria jelentette be, hogy februártól kötelezővé teszi a koronavírus elleni vakcinát. Aki nem oltatja be magát, azt 1 millió forintnyi euróra büntetik. Hajlik a kötelező oltásra a leendő német kancellár is. Görögországban is döntöttek: 60 év felett kell mindenkinek beoltatnia magát. Aki nem oltja be magát, annak havi 30 ezer forintnyi eurót kell fizetnie. Mindeközben az európai városokban tüntetések zajlanak a kötelező oltások ellen.

Ursula von der Leyen azt is közölte, hogy a tervezettnél hamarabb, már december 13-án elérhető lesz az 5 és 11 év közötti gyerekek oltóanyaga.

Szakértők szerint a jelenleg terjedő delta vírusvariáns a korábbi hullámokhoz képest több gyermekeket képes megfertőzni, és náluk a tünetek is markánsabbak. Ugyanakkor a járvány letöréséhez az 5-11 éves korosztályban is magas átoltottság szükséges, az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!