Szuperbaktérium jelent meg az Uzsokiban, három beteget megfertőzött

Három beteget is megfertőzött egy antibiotikumrezisztens baktérium a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályán.

A történtekről az RTL Híradó számolt be csütörtökön, miután a szerkesztőség birtokába jutott egy levél, amelyet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) küldött válaszul a kórház korábbi bejelentésére. Utóbbiban az egészségügyi intézmény arról tájékoztatta az NNGYK-t, hogy intenzív osztályán három betegnél is beigazolódott egy úgynevezett karbapenemáztermelő baktérium jelenléte. Ezek a kórokozók azért veszélyesek, mert az általuk termelt enzim révén ellen tudnak állni a karbapenem típusú antibiotikumok hatásának. A karbapenemek széles spektrumú antibiotikumok, amelyeket sok esetben a nehezen kezelhető bakteriális fertőzésekkel szemben vetnek be.

Az RTL Híradó megkeresésére dr. Svéd Tamás intenzív terápiás szakorvos elmondta, hogy a fertőzés súlyos megbetegedést okozhat, bár ez nagyban függ attól, hogy milyen egészségi állapotú beteget támad meg. Az Uzsoki a három páciens állapotára vonatkozóan nem árult el részleteket, azt azonban közzétette, hogy a fertőzötteket a többi betegtől elkülönítve, külön személyzettel ápolják. Ezenkívül az intenzív osztály felvételi zárlatot is elrendeltek, azaz új betegeket jelenleg nem fogadnak. Ez utóbbi információt egy kórházi dolgozó is megerősítette csütörtök délelőtt az RTL Híradó kérdésére. Hozzátette ugyanakkor, hogy az osztály továbbra sincs lezárva, a beteglátogatás is a korábbi rendnek megfelelően zajlik.

Borítókép: Budapesti Uzsoki Utcai Kórház

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!