Szlávik: új terápia jön a koronavírus ellen

Bár a COVID-19 kezelésére alkalmas gyógyszerek kifejlesztésére még éveket kell várnunk, egy új terápia hamarosan elérhetővé válik itthon is.

A Debreceni Egyetemen kezdték használni itthon először a remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert - a klinikai vizsgálatok részletei itt.

Hamarosan új terápia válik elérhetővé itthon is, ami előrelépést jelent majd a koronavírus -fertőzöttek kezelésében - nyilatkozta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus osztályvezető főorvosa az InfoRádió Aréna című műsorában. Az úgynevezett monoklonális terápia során a fertőzésből már felgyógyultak véréből vonnak ki antitesteket , és ebből készítenek gyógyszert, ami gyorsan és hatékonyan képes elpusztítani a vírust. Az infektológus hozzátette, a terápiát elsősorban ambuláns betegeknél kell alkalmazni - ha egy idős fertőzöttről az orvosok úgy ítélik meg, hogy egészségügyi állapota alapján kórházba kerülhet, akkor az intravénásan beadott antitesteknek köszönhetően megelőzhető, hogy romoljon az állapota.

koronavírus antitest terápia
Az új terápia az antitesteken alapul. Fotó: illusztráció, Getty Images

A gyógyszerekre még várni kell

A főorvos elmondása szerint a COVID-19 elleni gyógyszer kifejlesztésére még 3-4-5 évet kell várni, ezért is kezdték el a járvány kirobbanásakor a már meglévő gyógyszerek , köztük a malária és az AIDS elleni szerek, valamint egyes féregirtók koronavírusra gyakorolt hatását vizsgálni.

Már a koronavírus-fertőzés elleni gyógyszerek fejlesztése is folyamatban van, ám ezek még nagyon korai fázisban járnak, ráadásul ezt a folyamatot nem lehet úgy felgyorsítani, mint a vakcina esetében. Ennek oka, hogy míg a védőoltás egyszeri, azonnali immunválaszt vált ki a szervezetben, a gyógyszereket sokáig kell alkalmazni, és számolni kell a hosszú távú hatásokkal, esetleges mellékhatásokkal is. Szlávik János azt is hozzátette, hogy mire a koronavírus okozta megbetegedésre százszázalékos gyógyszeres kezelési eljárás születik, addigra az okafogyottá is válhat a COVID-19 elleni vakcina elterjedtsége és hasznossága miatt.

Veszélyes álhíreket terjesztenek, sőt a mentősök halálát is kívánják egyes kommentelők az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán - erről részletesebben ide kattintva olvashat cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!