Szájpenész felnőtteknél: komoly bajt jelezhet – Így előzheted meg a kellemetlen tüneteket

Bár a szájpenész elsősorban a kisbabákat érinti, egyes esetekben felnőtteknél is kialakulhat a betegség.

szájpenészt a Candida gomba túlszaporodása okozza a szájüregben, illetve a torokban. Elsősorban babáknál alakul ki, és fájdalmassága miatt gátolhatja, hogy a csecsemőt megfelelő módon etethessük (ez pedig súlyvesztéshez vezethet), illetve átterjedhet a végbélre és a nemi szervekre is, ahonnan sokkal nehezebb kiirtani.

Onnan ismerhető fel, hogy a száj belső nyálkahártyáján, a nyelven, az ínyen vagy a torokban fehér foltok jelennek meg, melyeket le lehet törölni. Alattuk a nyálkahártya vörös és érzékeny, időnként vérezhet is. Ezenkívül a száj is kirepedezhet, illetve nyelési nehézségek, rossz lehelet és kellemetlen szájíz is jelentkezhet.

Az anya is elkaphatja a szájpenészt

Ahogy a Mayo Clinic felhívja rá a figyelmet, szoptatás révén az anya is elkaphatja a fertőzést gyermekétől. A mellbimbók repedezetté, érzékennyé, vörössé válnak, a fájdalom pedig nemcsak szoptatáskor, hanem utána is jelentkezik; akár az egész mellbe kisugározhat. Épp ezért ilyen esetben nemcsak a gyermeknek, hanem az anyának is kapnia kell gombaellenes készítményeket.

Egy idősebb férfi száját vizsgálja egy orvos.
Több dolgot is tehetünk azért, hogy megelőzzük a szájpenész kialakulását. Fotó: Getty Images

A szájpenész azonban felnőtteknél is megjelenhet, különösen akkor, ha valami miatt legyengült az immunrendszer. Általában az alábbiak növelik meg a szájpenész kockázatát:

  • hosszú ideig tartó antibiotikumkúra, 
  • asztma elleni inhalátor használata, 
  • rákkezelés, például kemoterápia.

Így előzhetjük meg a szájpenészt

Néhány óvintézkedéssel megelőzhetjük a szájpenész kialakulását, legyen szó akár felnőttekről, akár gyermekekről – írja az NHS.

  • Vigyázzunk a fogainkra: naponta kétszer mossunk fogat, és rendszeresen járjunk ellenőrzésre, még akkor is, ha műfogsorunk van. 
  • Fogak hiánya esetén puha fogkefével mossuk meg a fogínyt és a nyelvet. 
  • Étkezés vagy gyógyszerbevétel után öblítsük ki a szánkat. 
  • Ha tartós betegségben szenvedünk, például cukorbetegségben, rendszeresen járjunk kontrollvizsgálatra. 
  • Rendszeresen sterilizáljuk a cumikat. 
  • Minden használat után sterilizáljuk a cumisüvegeket.
  • Ha műfogsorunk van, ne viseljük éjszaka.
  • Ha valami probléma van a műfogsorunkkal, például nem illeszkedik rendesen, beszéljünk az orvosunkkal.
  • Ne dohányozzunk.

Ha fehér foltok vagy pöttyök jelennek meg a szájban, vagy a kisbabánkéban vesszük észre a tüneteket, forduljunk orvoshoz vagy fogorvoshoz. A szájpenész egészséges nagyobb gyermekeknél, tinédzsereknél és felnőtteknél ritkán fordul elő. Ezért panaszok esetén fontos kivizsgáltatni, legyengülhetett-e valami miatt az immunrendszerünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.