Rusvai: a delta plusz ellenállóbb

A koronavírus új variánsa olyan kezeléseken is kifog, amelyeket a súlyos állapotú COVID-betegeknél használnak.

A koronavírus Indiából indult delta variánsának újabb változata jelent meg, ez a delta plusz. Az oltottak továbbra is védettek, de ez a változat már ellenáll olyan kezeléseknek, amelyekkel a súlyos állapotú COVID-betegeket kezelik - mondta az RTL Híradóban Rusvai Miklós víruskutató.

koronavírus, delta plusz, vakcina
A vakcinák hatásosak a delta plusz ellen. Fotó: Getty Images

Főleg a nem vakcinázottak körében terjed

Az új víriáns fertőzőképessége vélhetően ugyanolyan, mint az eredeti delta variánsé, de "bizonyos kezelésekkel" szemben ellenállóbb. A vakcinák azonban hatnak ellene, legalábbis a tapasztalatok szerint a nem vakcinázottak körében terjed elsősorban. Bármely variáns ellen a vakcinázás a leghatékonyabb védezkezés - húzta alá Rusvai Miklós.

Európában egyelőre az eredeti miatt aggódnak

A delta plusz mostanra az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Lengyelországban is megjelent, Magyarországon azonban még nem azonosítottak olyan beteget, akit ez a variáns fertőzött volna meg - hangzott el az összeállításban. A Koronavírus Sajtóközpont tájékoztatása szerint nálunk a "sima" delta változatot eddig hét embernél mutatták ki.

Koronavírus: melegben kevésbé terjed? Kattintson a válaszért.

Ősszel kezdhetjük elölről

A hátralévő két-három hónapban mindenki élvezze a maszknélküliséget, ősszel ugyanis kezdhetjük elölről - ezt már az ATV-nek mondta Rusvai. Szerinte körülbelül két-három év múlva lesz vége ennek az egésznek. Ezt követően olyan lehet a koronavírus , mint a minden évben jelentkező influenzajárvány, és a többség szervezete két-három év múlva elfogadja majd a vírus jelenlétét, hozzászokik, és nem lesz szükség évente oltásra.

A harmadik oltás beadhatóságát jelenleg is vizsgálják. Rusvai úgy véli, hogy a rizikócsoportoknak szüksége lenne rá. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a beoltottakat is arra kéri, hogy továbbra is hordajanak maszkot.

Koronavírus: az influenzavírusok több törzse is kipusztulhatott a járvány miatt. Kattintson a részletekért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.