Otthoni COVID-19-teszt: mutatjuk, mire és mikor jó (x)

Már ötmillió felett jár azoknak a magyaroknak a száma, akik legalább az első koronavírus elleni vakcinájukat megkapták, az egyre nagyobb átoltottsággal együtt pedig szépen lassan az életünk is visszatérhet a régi kerékvágásba. Nyitnak a szórakozóhelyek, nem kötelező a maszk - de vajon tényleg biztonságban érezhetjük magunkat? Aggodalom helyett ellenőrizzük le a védettségünket egy otthon használatos COVID-19-teszttel.

Az otthoni COVID-19-tesztet valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. A svájci Biosynex cég által gyártott antitest gyorsteszt már jó néhány hónapja elérhető a patikákban, ám eddig az emberek főként arra használták, hogy kiderítsék, vajon átestek-e a fertőzésen. A Biosynex tesztről tudni kell, hogy nem PCR- (antigénkimutatás) típusú szűrővizsgálat (ami a vírus jelenlétét mutatja ki a szervezetben), hanem azt jelzi, hogy az immunrendszerünk hogyan reagált a SARS-CoV-2-re, azaz a koronavírusra. A teszt segítségével tehát azt lehet megmondani, hogy valaha kapcsolatba kerültünk-e a koronavírussal, és szervezetünk antitestekkel védekezik-e a koronavírus ellen. Mindez már eddig is hatalmas segítség volt, ám most, a vakcináció időszakában a tesztnek ismét hasznát vehetjük.

Bár az utóbbi hetekben egyre többen döntöttek a koronavírus elleni védőoltás mellett, az emberek egy része a vakcináció után is bizonytalan maradt. Az oltások hatékonyságáról olvasott hírek és álhírek érthető módon még azokat is megijesztették, akik egyébként teljes mellszélességgel kiállnak a vakcinák fontossága mellett. Az emberek féltik a saját és persze a szeretteik egészségét, és biztosan szeretnék tudni, hogy a kapott vakcinájuk vajon valódi védelmet nyújt-e.

A Biosynex tesztjének köszönhetően azonban senkinek sem kell kétségek között élnie: a segítségével ugyanis a vakcina beadása után megtudhatjuk, hogy megkezdődött-e a szervezetünkben az antitest-termelődés, azaz kialakult-e a magabiztos antitestes védettségünk a COVID-19-cel szemben.

COVID-19, koronavírus, vakcina, védőoltás
Az emberek egy része a vakcináció után is bizonytalan marad az oltás hatékonyságát illetően. Fotó: Getty Images

Hogyan működik?

Ahhoz, hogy megértsük a teszt működését, nem árt néhány alapvető információval is tisztában lennünk a vírusról és a vakcinákról. A koronavírus-fertőzéssel szemben az immunrendszerünk első védelmi vonalként úgynevezett antitestekkel védekezik, amik lényegében a vírus egy-egy fehérjetípusára válaszként jönnek létre. Van olyan antitest, ami a vírus részét képező S-fehérjére, vagy más néven tüskefehérjére termelődik, mások az N-fehérjére reagálnak. Antitestek akkor is termelődhetnek, ha megfertőződünk a betegséggel és védekezni kezd az immunrendszerünk, de akkor is, ha védőoltást kapunk.

A Magyarországon elérhető különböző típusú oltások azonban eltérő módon működnek, amit a tesztelésnél is figyelembe kell venni. Az mRNS-alapú oltások (a Pfizer és a Moderna), valamint a vírusvektorral működő (az Astra Zeneca, a Szputnyik, és a Johnson & Johnson) vakcinák csak az S-antigént, tehát a tüskefehérjét tartalmazzák, így csak a tüskefehérje ellen termelt antitesteket azonosító teszt fogja kimutatni a szervezetünk által termelt ellenanyagokat. A teljes elölt vírust tartalmazó Sinopharm-vakcina viszont az S- és az N-antigének ellen egyaránt termel antitestet, ami azt jelenti, hogy minden gyorsteszt ki tudja mutatni.

Milyen esetben használhatjuk a Biosynex tesztjét?

Ha az oltás utáni antitestes immunreakciót szeretnénk vizsgálni, akkor mindenképpen olyan tesztet érdemes választanunk, ami minden jelenleg itthon használt vakcinára tud reagálni. A Biosynex otthoni gyorsteszt pedig pont ilyen: mivel az S-fehérjére, más néven tüskefehérjére képződő antitestet mutatja ki, bármelyik vakcinát is kaptuk, biztos lesz az eredmény.

Fontos tudnivalók

A szakértők sem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy az oltás után időre van szükség a védettség kialakulásához, ezt pedig a tesztelésnél is figyelembe kell venni. Ha oltás után néhány nappal teszteljük le magunkat, akkor nagy valószínűséggel negatív lesz az eredmény, hacsak korábban nem estünk át a betegségen, természetes úton. Fontos tehát, hogy a második oltást követően 2-3 hetet várjunk még a tesztelésig, ennyi időre ugyanis mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a vakcina hatására megfelelő immunreakció alakuljon ki.

A teszteléstől nem kell félnünk, hiszen egyáltalán nem bonyolult. Gyors és egyszerű, csupán egy csepp vér elég hozzá, a részletes útmutató pedig lépésről lépésre elmagyarázza a működésért.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra