Messze még a világ a nyájimmunitástól

Még sokára szabadulhatunk meg a koronavírustól - ez az üzenete azoknak az új kutatásoknak, melyek világszerte próbálják feltárni, hányan vannak már túl a fertőzésen.

Mivel a hivatalosan regisztrált új koronavírus-fertőzések száma jócskán alatta lehet a valós esetszámnak, így világszerte kutatócsoportok tucatjai kezdtek olyan vizsgálatokba, melyben szélesebb körben tesztelik a népességet, hogy kiderítsék, vajon mekkora az adott populáció átfertőzöttsége. A tudósok az emberek vérében lévő antitestek után kutatnak az úgynevezett szerológiai tesztekkel ( antitesttesztekkel ), amik bizonyítják, hogy az egyén már legyőzte a vírust, és immunissá vált. Ezek a tesztek egyrészt előnyösek, mert olyan embereket is képesek kiszűrni, akik tünetek nélkül vészelték át a fertőzést, azaz nem alakult ki náluk a COVID-19, vagy ugyan megbetegedtek, de nem tudták, hogy az volt a bajuk. Másrészt viszont van hátrányuk is, mégpedig a már a HáziPatika.com több cikkében is taglalt megbízhatatlanságuk.

koronavírus, koronavírus-járvány, nyájimmunitás, New York
Az elvárt mértékű távolságtartásra figyelmeztet ez a tábla New Yorkban, ahol a becslések szerint még millióknak kellene átesnie a fertőzésen, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. Fotó: Getty Images

Akárhogy is, az eddig eredmények még mindig csak egy számjegyű arányt mutatnak, ez pedig azt jelenti, messze még az úgynevezett nyájimmunitás , amikor már nem kell attól tartanunk, hogy a SARS-CoV-2 tömegeket betegít meg. Hogy pontosan a népesség hány százalékának kell átesnie a betegségen, hogy kialakuljon a nyájimmunitás, az új koronavírus esetében még nem egyértelmű, de a tudósok legalább 60 százalékot mondanak. Az ennél alacsonyabb arányú átfertőzöttség legfeljebb lassítani tudja a járvány terjedését, de továbbra is számítani lehet tömeges megbetegedésekre.

A The New York Times e témát körüljáró cikke szerint azonban még azokban a városokban is messze a nyájimmunitás, ahol kemény pusztítást végzett az elmúlt hónapokban a vírus.

Millióknak kellene még megfertőződnie

Mint írják, néhány országban, mint például Svédországban vagy az Egyesült Királyságban ugyan kísérleteztek a részleges korlátozásokkal, hogy így érjék el a nyájimmunitást, de a legújabb kutatások szerint még ezeken a helyeken sem haladja meg a fertőzésen átesett, tehát már immunisnak tekinthető emberek száma a 7-17 százalékot.

"Már több tízezren áteshettek a fertőzésen itthon" Magyarországon több tízezren lehetnek azok, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen, a tudtuk nélkül estek át a koronavírus-fertőzésen - hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa. Hogy miket mondott még a szakember, korábbi cikkünkben elolvashatja.

Még az Egyesült Államok legnagyobb gócpontjának számító New Yorkban sem volt több a fertőzöttek aránya 20 százaléknál egy, még május elején főképp boltokban és közösségi centrumokban végzett kutatás szerint. Ezt figyelembe véve, a metropolisz az út harmadát tette meg eddig a 60 százalék felé, ám máris 250 áldozat jut 100 ezer lakosra. Ez pedig azt jelenti, millióknak kellene még megfertőződnie, és tízezreknek kockáztatnia a halált, hogy kialakuljon a vágyott nyájimmunitás.

Úgy tűnik, Kínában sem jobb a helyzet. Bár hasonló felmérések zajlanak a koronavírus "hazájában", ám ezek eredményeit egyelőre nem publikálták. Mindössze egyetlen olyan tanulmány van, ami a munkába visszatérő vuhaniakat vizsgálta. A kórházi kutatás eredménye szerint közöttük 10 százalékos a fertőzésen átesettek aránya.

nyájimmunitás, grafika, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus New York, koronavírus London

Eltérő, hogy hol mennyi az elég

"E kutatásokat figyelembe véve nem valószínű, hogy mostanában elérnénk a nyájimmunitást" - idézi a cikk Dr. Michael Minat, a Harvard T. H. Chan School of Public Health epidemiológusát. A szakember szerint nincs arra jó és megbízható módszerünk, hogy a nyájimmunitást rövid idő alatt biztonságosan elérjük, hacsak nem hagyjuk, hogy a vírus újra elszabaduljon. Ez azonban a többségi társadalom eddigi erőfeszítéseit tekintve nem az az út, amire lépni szeretnénk.

"Ezek a tanulmányok messze nem tökéletesek" - jegyezte meg Carl Bergstrom, a Washingtoni Egyetem biológia professzora, aki szerint arra azonban alkalmasak, hogy rávilágítsanak, mennyire terjedt el valójában a SARS-CoV-2, és milyen ütemben terjedhet tovább. A nyájimmunitásról szólva kiemelte, területenként eltérő lehet, hogy milyen arány elég az eléréséhez. Függhet például a népsűrűségtől, a társadalmi interakcióktól, de átlagban legalább a népesség 60 százalékának immunitása felett beszélhetünk kialakulásáról.

Ha lesz is nyájimmunitás, az egyéni felelősségünk megmarad

Érdekes adalék, hogy bár most mindenki a nyájimmunitás elérésében látja a védelmet, főképp míg a vakcina nem készül el, arra azonban még nincsenek széles körű bizonyítékok, hogy egy korábbi fertőzés valóban megvéd attól, hogy újra elkapjuk a vírust. Ahogy azt sem tudhatjuk, hogy azok, akik immunissá váltak, milyen erős immunitást szereztek, és ez meddig fog tartani.

Dr. Mina azt hangsúlyozza, úgy kell tekinteni a népesség immunitására, mint egy tűzszünetre, ami lassítja a járvány terjedését. Azaz, ha vírushordozóként belépünk egy szobába, ahol mindenki kitett, nagy eséllyel 2-3 embert megfertőzünk. Ha viszont olyan helyre megyünk, ahol négyből három ember már immunis, akkor legfeljebb egy embert tudunk megfertőzni, és ő sem tudja majd tömegeknek továbbadni azt. Viszont a nyájimmunitás egyáltalán nem azt jelenti, hogy immár nem kell odafigyelnünk. "A mi személyes felelősségünk, hogy ha még nem kaptuk el a fertőzést eddig, ugyanolyan marad, mint most" - hangsúlyozta Dr. Gypsyamber D'Souza, a Johns Hopkins Egyetem epidemiológus professzora, megjegyezve: a különbség csak annyi, hogy kisebb lesz a kitettségünk.

Futurisztikus plexibúrával védenék az éttermi vendégeket a koronavírustól - nézze meg, hogy nézne ki a találmány, és olvassa el a hír részleteit az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.