Az emberek átadhatják macskáiknak a madárinfluenzát, ami akár végzetes is lehet – számolt be az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) tanulmányáról a MedicalXPress.
Olyan állattartók eseteit mutatták be, akik a madárinfluenza által érintett tejelő szarvasmarhatelepeken vagy azok közelében dolgoznak. Az első esetben egy ötéves, lakásban tartott nőstény macskánál hirtelen étvágytalanság, tájékozódási zavar, letargia és neurológiai leépülés jelezte a bajt. Állapota gyorsan romlott, és sürgősségi ellátást igényelt a Michigani Egyetem állatorvosi központjában. A beavatkozás ellenére tünetei súlyosbodtak, így az állatot végül négy nappal később el kellett altatni. A boncolás utáni vizsgálat megerősítette: madárinfluenza okozta a tüneteket.
A pasztőrözetlen tej a kapcsolat
Bár az első esetben nem találták meg a kapcsolatot, néhány nappal később újabb macskát, egy Maine
Coont vittek az egyetemre étvágytalansággal, letargiával, arcduzzanattal és mozgáskorlátozottsággal,
ő pedig még aznap el is pusztult. Ott már egyértelműen be is bizonyosodott, hogyan
kapta el a fertőzést az állat. Gazdája ugyanis rendszeresen szállított
pasztőrözetlen tejet különböző michigani gazdaságokból, köztük olyanokból is,
amelyekről tudni, hogy fertőzött tejelő szarvasmarhákat tartottak. A tulajdonos
arról számolt be, hogy
Eddig hivatalosan 69 emberi madárinfluenzás megbetegedést
jelentettek az Egyesült Államokban, de valójában ennél több eset is lehet. Egy
ember meghalt. A szakértők szerint mivel a vírus
továbbra is széles körben kering az emlősök és a madarak között, előbb-utóbb