44 év után újra felbukkant a rettegett kór a szomszédban

Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél. További három lepragyanús társa még megfigyelés alatt áll – közölte pénteken a Maszol.ro kolozsvári hírportál.

1981 óta most először diagnosztizáltak leprás megbetegedést Romániában. A lepra egy fertőző betegség, amelyet súlyosan torzító bőrgyulladás, perifériás idegkárosodások, valamint progresszív testi és szellemi leépülés jellemez.

lepra teszt
Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél. Fotó (illusztráció): Getty Images

Egy fertőzött és három lepragyanús nő

A román egészségügyi hatóságok közölése szerint a leprás nő egy kolozsvári SPA szépségszalonban dolgozik masszőrként. A további három lepragyanús személy is ázsiai fiatal nő, akik ugyanabban a szépségszalonban dolgoznak. Ketten közülük – egy 21 éves és egy 25 éves indonéziai nő – november 26-án jelentkeztek a kolozsvári megyei sürgősségi kórházban. A mikrobiológiai adatok alapján az egyik nő fertőzöttségét csütörtökön hivatalosan megerősítették, a három másik nő pedig klinikai és járványügyi megfigyelés alatt áll.

A szalont ideiglenesen bezárják, a beteget már kezelik

Az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság felfüggesztette a szépségszalon működését és fertőtlenítettek minden helyiséget. Emellett a személyzet minden tagját kivizsgálják, és kiterjesztik az epidemiológiai vizsgálatot.

A leprás páciensnél már elkezdték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által előírt kezelést. A terápia megkezdése után a nemzetközi protokollok szerint a fertőzésveszély csökken, majd teljesen megszűnik.

A tájékoztató szerint a lepra lassú evolúciójú, alacsony fertőzőképességű betegség, amelyet egy baktérium, a Mycobacterium leprae okoz. A megfertőződéshez hosszan tartó kitettség szükséges. A betegség nem terjed kézfogással, öleléssel, tömegközlekedési eszközökön való utazással vagy közös terek használatával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!