Egyetlen dolog hiányzik ahhoz, hogy a madárinfluenza pandémiát okozzon

Rusvai Miklós szerint ha a madárinfluenza már emberről emberre is átterjed, akkor világjárványt okozhat.

A madárinfluenza a baromfik mellett már a macskák szervezetében is megjelent, de az InfoRádiónak nyilatkozó víruskutató szerint akkor lesz igazán nagy baj, ha a H5N1 sertésekben mutálódik. Ilyen esetről még nem tudunk, de ha megvalósul, az újabb globális pandémiát okozna – hívta fel a figyelmet Rusvai Miklós.

csirke, madárinfluenza, baromfi, tyúk
A madárinfluenza vírusának emberről emberre terjedő változata bármikor felütheti a fejét. Fotó: Getty Images
Ha sertéshez adaptálódna a vírus, az azért lenne különösen riasztó, mert a sertés sejtfelszíni receptora nagyon hasonlít az emberéhez, amihez a madárinfluenza vírusa kötődni tud. Tehát ha azt a mutációt a madárinfluenza vírus megugorja, hogy a sertés sejtjeihez kapcsolódni tud, onnantól kezdve már az embert is nagy valószínűséggel meg fogja tudni fertőzni, és kialakul az emberről emberre terjedni képes változat

– mondta Rusvai Miklós, és jelezte, eddig ahány ilyesfajta vírust ismert a tudomány, az mindig "átugrott" emberre is.

Ezekre a fertőző betegségekre lehet számítani 2025-ben. 

A madárinfluenza esetében is ez várható a virológus szerint. Hogy ez mikor és hol történik meg, azt azonban nem lehet előre tudni. Ha viszont kialakul az emberről emberre terjedő változat, sajnos akkor egy újabb pandémia elé nézünk – húzta alá Rusvai Miklós.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?