Koronavírus: várandósoknak is ajánlják az oltást

Várandós nőknek is javasolt felvenniük a COVID-19 elleni védőoltást - foglalt állást szerdán az amerikai járványügyi hivatal (CDC) egy új elemzés adataira hivatkozva, ami szerint a vakcináció nem hozható összefüggésbe a vetélés fokozott kockázatával.

Rusvai Miklós virológus szerint egészen biztosan lesz itthon negyedik járványhullám. Részletek itt.

"Biztonságban akarjuk tudni a nőket. Nem látunk semmilyen biztonsági aggályt, a vakcináció előnyei pedig valóban felülmúlják az oltóanyagok minden lehetséges vagy még nem ismert veszélyét" - idézi a Reuters hírügynökség Sascha Ellingtont, a CDC Reproduktív Egészség osztályán működő veszélyhelyzeti csoport vezetőjét. Ellington hozzátette, a terhes nők körében eddig meglehetősen alacsony az oltást felvevők aránya, az érintettek alig 23 százaléka kapta meg legalább az első dózist.

A CDC frissített ajánlása immár várandósoknak is javasolja a koronavírus elleni vakcina felvételét
A CDC frissített ajánlása immár várandósoknak is javasolja a koronavírus elleni vakcina felvételét. Fotó: Getty Images

A CDC korábban nem fogalmazott meg kifejezett ajánlást a várandósság alatti vakcinációra vonatkozóan, ezen azonban most változtatott az ügynökség, miután sem az új vizsgálat, sem korábbi tanulmányok nem találtak biztonsági problémákat a kismamáknál alkalmazott védőoltások kapcsán. Ezzel a CDC immár mindenki számára hivatalosan is javasolja a COVID-19 elleni oltást 12 éves kor felett, beleértve a várandós vagy szoptató nőket, illetve azokat, akik aktívan törekszenek a gyermekáldásra vagy a közeljövőben tervezik azt.

Az új ajánlást azt követően adták ki, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt egy hónapban megugrott az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma, egyszersmind a kórházi kezelést igényelő esetek száma is. Arkansas, Florida, Louisiana és Mississippi állam egyes kórházaiban már elfogytak a szabad betegágyak. A CDC kockázati tényezőként tartja számon a terhességet a súlyos lefolyású COVID-19 szempontjából, valamint a várandósság időszakában kialakuló COVID-19 fokozza a koraszülés veszélyét. Az Egyesült Államokban a gyermeket váró nők egyaránt megkaphatják a Pfizer-BioNTech, a Moderna és a Janssen oltóanyagát.

Itthon így oltják a várandósokat

Magyarországon idén március végén jelent meg a hivatalos szakmai ajánlás, amely szerint várandósok is kérhetik a COVID-19 elleni védőoltást. A védőoltás előnyeit és kockázatait minden esetben egyénileg kell mérlegelni, és ennek kapcsán az érintett nőket megilleti a teljes körű tájékozódás joga. A várandósnak minden esetben írásos belegyező nyilatkozattal kell megerősítenie, hogy kéri az oltást, amelynek első dózisát a terhesség 12. hete után kaphatja meg, a másodikat pedig az oltóorvos és a szülész-nőgyógyász mérlegelése alapján vagy a 36. hétig bezárólag, vagy a szülést követő második hét után.

Az oltást igénylő várandósoknak első lépésben a vakcinainfo.gov.hu honlapon kell regisztrálniuk, majd ezt követően háziorvosukkal egyeztetve szervezik meg számukra a vakcinációt. Itthon a terhesség idején a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltóanyag alkalmazható.

Az orosz egészségügyi miniszter bejelentése szerint a Szputnyik V vakcina 83 százalékos hatékonyságú védelmet nyújt az új koronavírus delta variánsával szemben. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!