Koronavírus: soron kívül kaphatnak oltást a kismamák

A tudományos ajánlások alapján péntektől Magyarországon is kérhetik a koronavírus elleni védőoltást a kismamák. Ennek apropóján a Semmelweis Egyetem extra oltópontot hozott létre, ahol a várandós és szoptatós kismamák soron kívül kérhetik a vakcinát.

A koronavírus elleni oltások eddigi egyre kedvezőbb nemzetközi tapasztalatai és tudományos ajánlásai alapján az a szakmai ajánlás született, hogy a várandósok is kérhetik az oltást - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Mint írták, minden esetben egyéni mérlegelés szükséges az oltásról, amelyhez a Magyarországon jelenleg elérhető vakcinák közül a Pfizer és a Moderna vakcinákat lehet használni. Az első oltást a terhesség 12. hete után, a második oltást a szülés után javasolt beadni. A szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor a szoptatás alatt felvehetik az első oltást, majd 5 héttel később az ismétlő vakcinát. Hozzátették: az oltást kérő várandós nőknek a honlapon történt regisztráció után a háziorvosuknál kell jelentkezniük, aki gondoskodni fog az oltás megszervezéséről. Javasolják, hogy a várandós, illetve szükség esetén az oltóorvos is mindenképpen konzultáljon nőgyógyásszal, illetve a kezelőorvossal.

koronavírus COVID-19 oltás vakcina kismama várandós nő
A 2. és 3. trimeszterben lévő kismamák már itthon is kérhetik a koronavírus elleni vakcinát.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Ilyen esetekben javasolt a védőoltás

A várandósok védőoltására vonatkozóan a klinikai vizsgálatok még nem zárultak le, ugyanakkor az eddig rendelkezésre álló adatok nem vetnek fel aggályokat. Mint írják, a várandósok védőoltását indokolja, hogy körükben a súlyos koronavírus-betegség és a szövődmények kockázata magasabb.

Így mentettek meg egy koronavírus-fertőzött kismamát és gyermekét Kecskeméten - részletek !

A szakmai ajánlás a Szakmai Kollégium Infektológiai Tagozatának és a Heim Pál Gyermekkórház kezdeményezésére a Szakmai Kollégium Szülészet, Nőgyógyászat Tagozat egyetértésével jött létre, ezt eljárásrend formájában az egészségügyi szolgáltatók - tehát az oltópontként működő háziorvosok és kórházak - is megkapják. Az eljárásrend részletesen tartalmazza azt is, hogy milyen rizikófaktorokat kell mérlegelni a várandós oltásánál. Amennyiben nagy a fertőződés kockázata, mert például egészségügyi dolgozó a várandós, illetve alapbetegségei miatt nagy a rizikója annak, hogy súlyos megbetegedés alakul ki a vírusfertőzés esetén, akkor javasolt az oltás. A védőoltás előnyeit és kockázatait a várandósság esetében tehát mindig egyénileg kell mérlegelni, és ennek kapcsán a várandósnak teljes körű tájékoztatást kell nyújtani. A várandósnak minden esetben írásos belegyező nyilatkozattal kell megerősítenie, hogy kéri az oltást - írta a kormányzati honlap.

Extra oltóponton várják a kismamákat

Mindeközben a Semmelweis Egyetem honlapján számolt be arról, hogy szombattól extra oltópontot alakítanak ki a várandósok számára, ahol dr. Merkely Béla rektor utasítására soron kívül kaphatják meg a koronavírus elleni vakcina első adagját a kismamák. Az oltóponton az egyetem gondozásában lévő kismamák, valamint a háziorvosok által beutaltak kaphatják meg az oltást, ennek előfeltétele a vakcinainfo.gov.hu oldalon történt érvényes regisztráció.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (Neak) internetes felületet nyitott, ahol bárki ellenőrizheti, milyen státuszban van a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos regisztrációja. Erről bővebben ide kattintva olvashat erről szóló cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.