Koronavírus: ősszel ismét fellángolhat a járvány

A vírusokra jellemző a változékonyság, a légúti fertőzések esetében pedig gyakori a szezonalitás is. Várható tehát, hogy a nyári lassulást követően ősszel megint felgyorsul az új típusú koronavírus terjedése - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.

Magyarországon sikerült megállítani a koronavírus-járvány harmadik hullámát. Ezt jól jelzi az is, hogy jelenleg 500-nál is kevesebb fertőzött szorul kórházi kezelésre, míg a járvány csúcsán ez a szám a 12 ezret is meghaladta - ismertette Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője. A szakember ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ősszel ismét felgyorsulhat a kórokozó terjedése, ezért érdemes mindenkinek beoltatnia magát, aki még nem tette.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Beoltanak egy szoptató anyát a koronavírus ellen. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Elindult a 12-15 évesek oltása

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy már Magyarországon is kaphatnak koronavírus -vakcinát a 12-15 éves gyerekek. Az érintettek tehát szüleik segítségével már tudnak regisztrálni a védőoltásra, az igénybejelentés jóváhagyása után pedig időpontot is foglalhatnak a működő oltópontok bármelyikére.

Koronavírus: furcsa mellékhatásokat okozhat az oltás - kattintson!

Fontos, hogy a kiskorúakat kizárólag szülői beleegyezéssel olthatják be, ezért a vakcinázás helyszínére mindenképpen vigyék magukkat az erről szóló, aláírt nyilatkozatot. A szakember emellett kiemelte, hogy az új típusú koronavírus elleni teljes védettség kialakulásához elengedhetetlen, hogy mindkét részoltást megkapjuk.

Újabb változások

A koronavírus-járvány visszahúzódása mitt újabb könnyítő intézkedések bevezetésére tett javaslatot az operatív törzs, amelyek a falunapokat és a zenés-táncos rendezvényeket érintik. Emellett több kétoldalú megállapodás is született a napokban az oltottak szabad utazásáról - emlékeztetett Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese. Végül bejelentette, hogy a harmadik hullámnak vége, ezért az operatív törzs sajtótájékoztatói megszűnnek, és az adatszolgáltatás is ritkábbá válik. Ez utóbbi azt jelenti, hogy innentől csak hétköznaponként közlik a friss járványügyi adatokat.

Orbán: 137 ezer védettségi igazolványt vonhatnak be - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!