Koronavírus: mit várhatunk az iskolakezdéstől? (3)

Egy nyugdíjas egy év alatt nem találkozik annyi emberrel, mint egy középiskolás egy átlagos iskolai héten - mutatott rá Duda Ernő virológus arra figyelmeztetve, hogy a tanévkezdés kulcsszerepet játszhat majd a koronavírus-járvány újbóli belobbanásában.

Aggódnak az iskolakezdés miatt a magyar virológusok. Duda Ernő szerint leginkább a szünetekben és a tanítás után összeverődő gyerekek fertőzik majd meg egymást, ezt a tanórák alatti maszkviseléssel nem lehet kivédeni. Tóth Sándor pedig úgy véli, hogy az iskolakezdés nagyjából egybeesik majd a koronavírus delta variánsának elterjedésével, és a 12 év alatti gyerekek lesznek a legfőbb terjesztők - írta meg a szakemberek nyilatkozatai alapján a Pénzcentrum .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus diákok, koronavírus iskolakezdés, koronavírus veszély
Nem a tanórák alatt a legnagyobb a megfertőződés kockázata. Fotó: Getty Images

1-2 hét alatt kialakulhat a katasztrófa

Az új típusú koronavírus már az elmúlt másfél évben is rengeteg meglepetést okozott, így nem lehet pontosan megmondani, hogyan alakul a jövő, de az biztos, hogy a mivel a fertőzöttek száma exponenciális növekedésre képes, mindössze 1-2 hét alatt is kialakulhat a katasztrófahelyzet - hívta fel a figyelmet Duda Ernő, hozzátéve, hogy reméli, ez nem következik be. A szakember jó ötletnek tartja a tanévkezdésre szervezett nagyszabású oltási kampányt, de előnyösebb lett volna, ha erre már korábban sor kerül. "Én azt javasoltam, hogy a nyári táborokba szervezzenek oltási kampányt, mindenhol van orvosi felügyelet, be lehetett volna oltani rengeteg gyereket. Ha július-augusztusban kapnak vakcinát a 12 év feletti gyerekek, akkor szeptemberben védetten mehettek volna iskolába" - mondta a virológus.

Nem a csendben figyelő diákok terjesztik

Az új koronavírus delta variánsa a korábbi változatokkal ellentétben gyorsan terjed a gyerekek körében is. Mutatjuk, hogy milyen tünetekkel járhat a fertőzés náluk - kattintson ide!

A szakember szerint a diákok - főként a középiskolások és az egyetemisták - szerepe nagyon fontos lesz a koronavírus őszi terjedésében, ők ugyanis nap mint nap rengeteg emberrel kerülnek kapcsolatba az iskolában. Duda Ernő szerint épp ezért most ennek a csoportnak az átoltottsága a legfontosabb. A virológus egyébként feleslegesnek tartja a maszkviselés kötelezővé tételét a tanórákon, mert az óra alatti megfertőződés esélye valójában igen csekély. Ha ugyanis a tanulók csendben ülnek a helyükön és figyelnek a tanár magyarázatára, azzal közel sem terjeszthetik olyan intenzíven a kórokozót, mint amikor a szünetekben harsány ordítással kommunikálnak egymással.

A 12 alattiak lesznek a legfőbb terjesztők

A témával kapcsolatban Tóth Sándor kutató virológus is megosztotta aggályait. Mint mondta, ő attól tart, hogy az iskolakezdés nagyjából egybeesik majd a delta koronavírus-variáns elterjedésével. A szakember azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy ez a mutáns sem okoz majd nagyon súlyos tüneteket a gyerekeknél, főként náthaszerű panaszok és hasmenés, esetleg egy kis hányinger és láz jelentkezhet majd. Terjesztőként viszont nagyon jól funkcionálnak majd a gyerekek, főleg a 12 éven aluliak, akik még nem kaphatnak védőoltást. Ha tehát az általános maszkviselés nem tér vissza, akkor nagy gond lesz az iskolakezdéssel - véli Tóth Sándor. Hozzátette, ő úgy számol, hogy szeptember közepére már jelentősen megemelkedik majd az új koronavírus-fertőzöttek napi száma.

A negyedik járványhullám főszereplője a vuhani variánsnál jóval virulensebb delta mutáció lehet, amely a beoltottak körében is aggodalomra adhat okot, az oltatlanoknak azonban még több félnivalójuk lehet tőle. Olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.