Koronavírus: már nincs veszélyhelyzet itthon

HáziPatika

Hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány miatt még márciusban kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon. A Magyar Közlönyben tegnap éjjel közzétett rendeletek értelmében mától már szinte teljesen visszatérthet az élet a korábban megszokott kerékvágásba.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com-on, kedden elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, és ezzel egy időben jóváhagyták az átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is. Mától tehát hivatalosan is véget ért a veszélyhelyzet, és helyét az úgynevezett egészségügyi válsághelyzet vette át. A készültség szükségességét 3 havonta vizsgálják majd felül, de alapvetően 6 hónapig lehet érvényben, hacsak a kormány meg nem hosszabbítja a hatályát.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus maszk
A maszkot még nem dobhatjuk el, az továbbra is kötelező minden 6 év felettinek.
Fotó: Getty Images

A maszk még kötelező, az idősáv megszűnt

Egyes védelmi intézkedéseket azonban továbbra is fenntartanak az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében. Így még mindig kötelező maszkot, vagy az orr és a száj eltakarására alkalmas egyéb eszközt viselni a tömegközlekedési eszközökön és vásárlás közben - azonban csak 6 év felett. Emellett a vendéglátóegységekben dolgozóknak is el kell takarniuk az arcukat a belső helyiségekben.

Koronavírus: 24 magyar áldozatnak nem volt alapbetegsége - a részletekért kattintson ide!

Megemlítik továbbá, hogy belső és külső helyszínen egyaránt megtarthatóak a zenés, táncos rendezvények, amennyiben a jelenlévők száma - az ott foglalkoztatott személyekkel együtt - nem haladja meg az 500 főt. A koronavírus elleni védekezés jegyében korábban bevezetett, időseknek fenntartott váráslási idősávról azonban nem esik szó a rendeletben, így ezt valószínűleg megszűntnek tekinthetjük. Ennek értelmében mától már nemcsak a 65 év felettiek, hanem bármely korosztály vásárolhat az élelmiszerüzletetekben, a drogériákban, a piacokon és a gyógyszertárakban 9 és 12 óra között.

Átmeneti szabályok

A rendeletben egy külön fejezetet szántak a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályoknak. Az egyik, sokakat érintő rendelkezés szerint 2020. augusztus 31-éig bármely munkáltató szervezhet napközbeni felügyeletet a nála dolgozó szülők gyermekeinek. A lehetőséget a 20 hetesnél idősebb, ám 14 évnél fiatalabb gyermekek esetében lehet igénybe venni, munkanapokon 6 és 18 óra között.


A döntések között megemlítik továbbá, hogy a koronavírus elleni védekezés jelenlegi szakaszában, tehát az egészségügyi válsághelyzet során az országos tisztifőorvos átmenetileg módosíthatja az alapellátás körzethatárait, a járó-, illetve a fekvőbeteg-szakellátáson belül a tevékenységek szakmai megoszlását, az ellátási területek határait, a betegbeutalás rendjét, valamint a fekvőbeteg-gyógyintézetek ágyszámát is.

Bár egyre több repülőjárat indul újra, sokan ódzkodnak a tömegben utazás gondolatától is. Szerencsére akár pár óra alatt is elérhető pár olyan helyszín, ahol érdemes lehet kikapcsolódni. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag