Koronavírus: így telhet nyugodtan a karácsony

A nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat - hangsúlyozta Wikonkál Norbert Miklós a budapesti Honvédkórház főigazgatója.

Még a Mikulást is beoltották koronavírus ellen. Nézze meg a képeket!

Már csak alig 3 hét van karácsonyig, ez azonban elég arra, hogy a most megkapott harmadik oltás teljesen kifejtse a hatását - mondta Wikonkál Norbert Miklós, aki úgy véli, hogy a nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat, akkor ugyanis nem kell attól félniük, hogy megfertőzik egymást a családtagjaikkal. A szakember ezért mindenkit a koronavírus elleni védőoltás beadatására biztatott. Kulcsfontosságúnak nevezte továbbá azt, hogy december 13-án kezdődik az 5-11 éves gyerekek immunizálása is. Mint mondta, szülőként számára egyértelmű, hogy beoltatja a gyermekeit.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Alattomos vírussal állunk szemben

A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus "roppant alattomos", és sok olyan szövődménye van a gyerekek esetében, amelyek egy életre elkísérik a betegeket, tehát nem tudnak belőlük tökéletesen kigyógyulni. Példaként olyan kardiológiai problémákat említett, mint amilyen a szívritmuszavar. De véleménye szerint azért is nagyon fontos az 5-11 évesek oltása, mert a gyermekközösségek fertőzési gócnak tekinthetők, ráadásul a gyerekek "hazaviszik" a fertőzést a közösségekből. Éppen ezért jó lenne, ha a gyermekközösségek magas átoltottságával el tudnák fojtani a járványt - emelte ki. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy azon gyermekek esetében, akik bizonyítottan átestek a fertőzésen, legalább három hónapot kell várni az oltással.

Az elmúlt két hétben - az oltási akcióhetek keretében - több mint 23 ezer oltást adtak be a Honvédkórházban. Ennek tíz százaléka első oltás volt - ismertette a főigazgató. A szakember fontosnak nevezte, hogy az előzetes regisztráció nélkül könnyebben lehet hozzájutni a COVID-19 elleni oltáshoz, ezért véleménye szerint nagyon jó, hogy újabb egy héttel meghosszabbították az oltási akciót.

"Ha nincs romlás, az javulásnak tekinthető"

Wikonkál Norbert Miklós kitért arra is, hogy mostanában nem emelkedett a lélegeztetett koronavírus-fertőzöttek száma, és "jelenleg, ha nincs romlás, az már javulásnak tekinthető". Emellett azonban a betegek száma nem csökken, hanem egy "alapbetegszámot" visznek tovább, ám minden előrejelzés szerint karácsony előtt fog tetőzni a járvány, és így minden nappal közelebb vagyunk ahhoz, hogy elkerüljük az egészségügyi ellátás maximális terhelését - fogalmazott.

A Honvédkórház főigazgatója arról is beszélt, a koronavírus-fertőzés első hetében a pácienseknek alig van tünetük, ám amikor a vírus "rákapcsol" és roncsolni kezdi a szerveket, akkor már nem hatnak a vírusellenes szerek. Ezért azt javasolta, hogy a betegek a koronavírus-fertőzöttségről szóló diagnózis pillanatában, azonnal kezdjék el a gyógyszer szedését.

Már Romániában is kimutatták az új típusú koronavírus legújabb, Afrika déli részén felfedezett, omikron elnevezésű változatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.