Koronavírus: fél évig tarthat a védettség

A koronavírus ellen termelt antitestek a megfertőződést követően még legalább hat hónapig kimutathatóak a szervezetben az emberek 88 százalékánál egy brit tanulmány szerint.

Januárban megérkezett Magyarországra az első szállítmány abból az antitest alapú készítményből, amely 70-75 százalékkal csökkenti a súlyosabb szövődmények kialakulásának kockázatát a koronavírus-fertőzöttek esetében. Részletek itt.

A kutatók a félmillió ember egészségi adatait őrző brit biobankból csaknem 20 ezer olyan páciens adatait elemezték, akiktől 2020. május 27. és december 4. között havi rendszerességgel vettek vérmintát - olvasható a BBC News honlapján. Az érintett időszakban 1699 ember produkált pozitív ellenanyag-tesztet, ami arra utal, hogy korábban megfertőződött a vírussal. A többségüknél már a vizsgálat első hónapjában kimutatták az antitesteket, ami azt sugallja, hogy a járvány első hullámában fertőződtek meg. A tanulmány végén, vagyis hat hónappal később, az alanyok 88 százalékának szervezetében még mindig észlelhető mennyiségű antitestet mutattak ki. Ez az egészségügyi dolgozók bevonásával végzett korábbi, kisebb volumenű tanulmányok eredményeit idézi.

koronavírus antitest COVID-19 vérvizsgálat
Hat hónap elteltével is kimutathatók a gyógyultak véréből az antitestek. Fotó: Getty Images

A fertőzésen átesettek 6 hónapig védettek

A szakemberek szerint lehetséges, hogy a fél év elteltével negatív ellenanyag-tesztet produkáló 12 százalék egy részének vagy egészének is maradt némi védettsége az újbóli megfertőződéssel szemben, attól függetlenül, hogy a szervezetükben lévő antitestek mennyisége nem érte el a tanulmányban meghatározott küszöbértéket. "Noha nem tudhatjuk biztosan, hogy az antitestek jelenléte milyen kapcsolatban áll az immunitással, az eredmények azt sugallják, hogy a fertőzésen átesett emberek legalább hat hónapig védettek lehetnek az újbóli megfertőződéssel szemben" - mondta Naomi Allen professzor, a brit biobank vezető kutatója, hozzátéve, hogy a védettség pontos időtartamának megállapításához hosszabb idejű utánkövetéses vizsgálatra lesz szükség.

Az ízvesztés és a láz a leggyakoribb tünet

A tanulmány részletes információkkal szolgál a fertőzöttek által leggyakrabban tapasztalt tünetekről is. Az alanyok 26 százaléka számolt be köhögésről, 28 százalék lázról és 43 százalékuk a szaglás, valamint az ízérzékelés elvesztéséről. Negyven százalékuk ezen tünetek egyikét sem tapasztalta és majdnem 20 százalék tünetek nélkül esett át a betegségen. Az adatokat alátámasztják továbbá a korábbi tanulmányok eredményeit azzal kapcsolatban, hogy kik fertőződtek meg a legnagyobb valószínűséggel a járvány bizonyos pontjain: a fiatal felnőttek, a fekete bőrű és a dél-ázsiai emberek, valamint a szegényebb negyedek lakói produkáltak a legnagyobb eséllyel pozitív antitest-tesztet.

Az antitestek nyújtotta védelmet is kijátszhatja az az új koronavírus-mutáció, amelyet az Egyesült Királyságban azonosítottak. Ezzel a vírustörzs a vakcinák nyújtotta immunvédelmet is megkerülheti. A témáról részletesebben ide kattintva olvashat korábbi cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!