Járvány: kik számítanak szuperterjesztőnek?

A 2014-15-ben Nyugat-Afrikában tomboló ebolajárvány fertőzöttjei mintegy 3 százalékának számlájára írható a kórokozó továbbadása az összes eset 61 százalékában egy új tanulmány szerint. A koncentrált fertőzés jelensége más betegségek esetén is megjelent.

Az úgynevezett szuperterjesztők problémája olyan jelentős, hogy jobban meg kell ismerni a jelenséget, azonosítani és járványok idején megkeresni őket, hogy kordában lehessen tartani a kórokozó terjedését - írták a kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában.

Ebola
Az ebolajárvány vizsgálata felfedte a szuperterjesztőket. Miért éppen ők?

A 2014-25-ös nyugat-afrikai ebolajárványban több mint 28 600-an fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma mintegy 11 300 volt. A Sierra Leone-i fővárosában, Freetownban és környékén előfordult esetek vizsgálata során megnézték, hogy hol és mikor bukkant fel egy-egy fertőzés. Ebből kirajzolódott, hogy egy fertőzött hány másik embernek adta tovább a kórokozót. Az derült ki, hogy a legtöbb betegnél rövid volt a fertőzési idő és kevés embernek adták tovább a kórokozót, míg volt néhány fertőzött , akinél ez az időszak tovább tartott és sokkal többen kapták el tőlük a vírust. A 15 év alatti gyerekek és a 45 évnél idősebb felnőttek tartoztak leginkább a szuperterjesztők közé.

Egyelőre nem tudni, biológiai vagy társadalmi okok számlájára írható, hogy éppen ez a két korcsoport adja a legtöbb szuperterjesztőt, erre feltétlenül választ kell még kapni - olvasható a tanulmányban, amely a Princeton Egyetem, az Oregoni Állami Egyetem, a londoni trópusi betegségek intézete, az Imperial College London és az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) tudósainak együttműködésében készült.

Aki azt hitte, hogy az ebola- és a zikajárvány elmúltával hátra lehet dőlni, nagyot tévedett, három vírus máris az orvosok fókuszába került, amely súlyos fertőzéssel és egészségügyi tömegkatasztrófával fenyeget. Részletek!

Más járványok, többek között az atípusos tüdőgyulladás ( SARS ) és a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes ( MERS ) idején is léteztek szuperterjesztők: egyetlen MERS-vírusos beteg 82 embert fertőzött meg Dél-Koreában 2015-ben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.