Így tisztelegnek Budapest koronavírus-hősei előtt

Közterületeken és online kampányban mond köszönetet Budapest azoknak, akik munkájukkal a karantén alatt is fenntartották a város működését.

A koronavírus-járvány miatt leghosszabb ideig a fővárosban tartottak , illetve részben még tartanak is a korlátozások. Vannak azonban olyan emberek, akik nem tudtak otthon maradni, mert munkájuk megkövetelte, hogy kimozduljanak. Nekik szeretnének most köszönetet mondani, ezért a Budapest hősei című kampány szereplői az egészségügyben , a közlekedésben, a szociális szférában és a közterület fenntartásában állnak helyt nap, mint nap.

"A hirdetéseken mások mellett háziorvos, busz- és villamosvezető, szociális gondozó és hulladékrakodó is szerepel. A kampány célja, hogy kifejezze a város háláját a hétköznapi hősök felé, egyben felhívja a budapesti közösség figyelmét ezeknek a szakmáknak a megbecsülésére" - írta közleményében a Fővárosi Önkormányzat.

A plakátok a Budapest Városháza Facebook-oldalon , valamint városszerte a BKK plakátfelületein és járművein láthatók. A plakátkampány mellé pedig egy kisfilmet is forgattak, amelyet már korábban bemutattak és többek között Karácsony Gergely főpolgármester is megosztott saját közösségi oldalán:

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!