+13° - +25°
Nincs front

Gyógyulás után sincs vége a COVID-19-nek

HáziPatika

Egyre több beteg szorul intenzív rehabilitációra azt követően, hogy kigyógyult a COVID-19-ből. A szakemberek tapasztalatai szerint a fertőzés szinte bármely szervet súlyosan károsíthatja.

Hogyan jelentkezik a hosszú COVID gyerekeknél? Részletek itt.

Volt beteg, akinél az oxigénhiány olyan elváltozáshoz vezetett, mintha középsúlyos vagy akár súlyos koponyatrauma miatt sérült volna az agyszövete - árulta el a Népszavának nyilatkozva dr. Csapody Marcel, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főorvosa. Az intézet fejlesztő részlegén kezelik azokat a gyógyult COVID-19-betegeket, akiknél a betegség szövődményeként szervi károsodás alakult ki. Állapotuk olyan súlyos, hogy szakszerű rehabilitáció nélkül nem lenne esélyük az állapotjavulásra, gyógyulásra. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy ugyanitt hagyományosan agysérülteket, kómásokat kezelnek.

A COVID-19-betegek rehabilitációja során gyógytornára is szükség lehet
A COVID-19-betegek rehabilitációja során gyógytornára is szükség lehet. Fotó: Getty Images

A főorvos elmondta, leggyakrabban a tüdő szövete hegesedik, aminek következtében csökken a páciensek légzőfelülete. Minderre tünetként erős, akár enyhe megterhelésre is jelentkező légszomj, köhögés és gyengeség hívhatja fel a figyelmet. Szintén jellegzetes szövődmény az idegrendszer károsodása, mivel a COVID-19 az agy érhálózatát is roncsolhatja. Ez pszichés tüneteket is kiválthat, így akár csökkent koncentrációs, illetve romló problémamegoldó-képességet, memóriaproblémákat. Továbbá kihatással lehet a hangulatunkra is.


A rehabilitáció gyógytornát, pszichológusi vagy pszichiáteri ellátást, zeneterápiát foglalhat magában. A terápiában tüdőgyógyászok és gyógytornászok is részt vesznek, a többi között légzőgyakorlatokkal javítva az érintettek légzéskapacitását. Ezen felül, mivel tartós lélegeztetés mellett a betegek rövid idő alatt jelentős test- és izomtömeget veszíthetnek, így a talpra álláshoz speciális gyógytornára és dietetikai tanácsadásra is szükség lehet.

Amerikai kutatók szerint négy krónikus betegség sorolható a súlyos lefolyású, kórházi kezelést igénylő COVID-19 legnagyobb kockázati tényezői közé. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+20, +25 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Délelőtt északkeleten napos idő lesz, máshol tovább növekszik a felhőzet, és elszórtan záporok alakulnak ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag