A korlátozások egy másik betegséget is visszaszorítottak

Egy tanulmány szerint a járványügyi korlátozások a szúnyogok által terjesztett dengue-láz okozta betegséget is visszaszorították 2020-ban.

A Lancet Infectious Diseases című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint 2020-ban, a koronavírus-járvány kezdetén a vártnál közel 750 ezerrel kevesebb dengue-fertőzés fordult elő világszerte. A tudósok korábban úgy vélték, hogy a legtöbb fertőzés az otthonokban és azok környékén történik. A kutatásból az következik, hogy ez nem így van, hiszen az emberek otthon maradtak a korlátozások idején, és éppen ez védte meg őket a szúnyogok támadásától - írta a Reuters .

Dengue-lázban szenvedő beteg az indonéz Balin.
Dengue-lázban szenvedő beteg az indonéz Balin. Fotó: Getty Images

A betegség nem emberről emberre terjed, kizárólag az Aedes szúnyogfaj terjeszti, amely napközben csíp. A vírusfertőzés lázat és egyéb influenzaszerű tüneteket okoz, bár a súlyos esetek belső vérzéssel járhatnak és életveszélyesek lehetnek. A tanulmány 23 latin-amerikai és délkelet-ázsiai ország adatait vizsgálta.

Ezek a legveszélyesebb vírusok .

A tanulmány szerzői elismerték a tanulmány néhány korlátját, a többi között azt, hogy a világjárvány megzavarhatta a dengue-megbetegedések bejelentését, és megjegyezték, hogy egyes helyeken valóban nőtt az esetek száma.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a dengue előfordulása világszerte drámai mértékben növekszik, és becslései szerint a világ lakosságának mintegy fele ki van téve a megbetegedés kockázatának. A becslések szerint évente 100-400 millió fertőzés fordul elő, de több mint 80 százalékuk enyhe és tünetmentes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!