Milyen tünetekkel jelentkezik a férfiklimax?

A kor előrehaladtával a férfiak esetében is bekövetkezik a hormonok termelődésében bizonyos változás, annak ellenére, hogy nemzőképességük akár életük végéig megmarad. Érdemes figyelni a jeleket, hiszen a férfiklimax kezelhető.

Változó tesztoszteronszint

Az andropauza megjelenéséért hormonváltozás, ezen belül is a tesztoszteron szintjének változása okolható, ebben az esetben a hormon csökkenése okozza a különböző tüneteket. A herék által előállított férfihormon termelődése az ötödik és hatodik évtizedre jelentősen lecsökken, mindazonáltal nem szűnik meg teljesen.

Ez a mérséklődés sokkal lassabb és fokozatosabb, mint a nők esetében az ösztrogén szint hirtelen, nagyjából öt év alatt bekövetkező zuhanása, így az andropauzának nincsenek olyan egyértelmű jelei, mint a nő klimaxnak. Sokkal jellemzőbb, hogy olyan komplex tünetegyüttes alakul ki, amely egyénenként eltérő változásokkal és tünetekkel jár.

andropauza
Bizonyos kor felett a férfiak nemi hormon termelése is megváltozik. Jönnek a tünetek is

Változik a közérzet

A férfiak esetében a tesztoszteron termelésének csökkenésével a herék lassú elváltozásba kezdenek, így a romló szexuális vágy és teljesítőképesség mellett számtalan testi és lelki probléma is jelentkezhet. A hormonszint csökkenése nemcsak a nemi életre hat ki, hanem a közérzetre és a pszichés állapotra is. Megjelenhetnek a hőhullámok, a fokozott izzadékonyság, ingerlékenység, ezzel párhuzamosan csökken az izomerő, a koncentrálóképesség és a csontsűrűség is.

A tüneteket fokozhatja a helytelen életmód, illetve számos krónikus betegség, vagy a cukorbaj is. A kezeletlen klimax csontritkuláshoz, szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, az immunrendszer működésének romlásához vezethet. Gyakori kezelési módszer a tesztoszteron gyógyszeres pótlása, ám ez csak rendszeres urológiai ellenőrzés mellett alkalmazható, mivel elősegítheti egy esetlegesen már meglévő prosztatarák súlyosbodását.

A férfiklimax nem feltétlen érint minden férfit, gyakran megesik, hogy a szervezet még idősebb korban is termel elegendő férfihormont, azaz tesztoszteront. A férfiak nagyjából 15-20 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Részletek!

Figyeljük a jeleket!

Éppen ezért a korai stádiumban, már a klimaxra utaló jelekre is nagyon figyelni kell. Ilyen lehet minden szexuális zavar, a libidócsökkenéstől kezdve a merevedési problémákon át egészen az impotenciáig. Andropauzára utalhat az ondó mennyiségének csökkenése, állagának változása, az orgazmusképtelenség vagy korai magömlés is. Intő jel lehet a fizikai erőnlét gyengülése, a fáradékonyság, a megnövekedett pihenésigény, ezzel párhuzamosan pedig az izomzat visszafejlődése, vagy az izomerő csökkenése. A szellemi teljesítmény szintén megváltozhat, koncentrációzavar léphet fel.

A teljes szervezet egészében is jelezheti a közelgő problémát, amennyiben megnő a testzsír mennyisége, szív- és érrendszeri betegségek jelentkeznek, romlik a vérképzés, megemelkedik a koleszterinszint, megjelenhet a cukorbaj. Ha emésztési zavarok (székrekedés, hasmenés), gyomorpanaszok, vizelési zavarok, vagy prosztatamegnagyobbodás is kialakul, mindenképpen érdemes férfiklimaxra gyanakodni. Szintén figyelmeztető tünet lehet a haj minőségi romlása, fejfájás, szédülés, önbizalomvesztés, határozatlanság, döntésképtelenség, hangulati ingadozások és a depresszió is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!