Korábban indult az influenzaszezon – új A vírust azonosítottak

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ laboratóriuma igazolta az influenza A(H3N2) új változatának jelenlétét.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ jelentése szerint az idei influenzaszezon Európában a megszokottnál korábban elkezdődött. A jelenlegi adatok alapján az új vírustörzs világszerte az A(H3N2) esetek mintegy egyharmadáért, az EU-s országokban pedig körülbelül feléért felelős – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti KözpontA megbetegedés ugyanolyan tünetekkel jár, mint az influenzafertőzések általában. 

Fiatal lány fekszik betegen, az orrát fújja.
A tünetek most is hasonlóak. Fotó: Getty Images

A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a vírusváltozat kismértékben eltér az idei influenza elleni védőoltásban szereplő H3N2 altípustól. Az új törzset a K alcsoportba sorolták, amely az influenzavírusokra jellemző kisebb genetikai változásokon ment keresztül. Ennek során a vírus felszínén található, az immunrendszer által felismerhető antigének egy része megváltozott, ugyanakkor több elem változatlan maradt. 

Ennek következtében továbbra is fennáll az antigének részleges azonossága, ami lehetővé teszi a keresztimmunitás kialakulását. Ez azt jelenti, hogy akár egy korábbi, hasonló influenzavírus által okozott fertőzés, akár az oltásban szereplő vírustörzs révén kialakult immunválasz jelenleg is részleges védelmet nyújthat az új, K alcsoportba tartozó vírusváltozattal szemben.

Betegség esetén maradj otthon, ezzel is csökkentve a fertőzés továbbadásának kockázatát!

Így előzd meg a fertőzést

  • Oltasd be magad a háziorvosnál! Főként a 65 év felettiek; az anyagcsere-, tüdő-, szív- és érrendszeri, vagy egyéb krónikus betegségben szenvedők; az immunhiányosak; valamint a zárt intézményben, például hosszú ápolási idejű kórházban vagy bentlakásos intézményben élők vannak legjobban kitéve a kockázatnak.
  • Gyakran és alaposan moss kezet!
  • Kerüld a zsúfolt helyeket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!