Meghosszabbíthatja a férfiak életét a kék pirula

Jelentősen csökkentheti a korai elhalálozás kockázatát egy gyógyszercsoport, amely merevedési zavarok kezelésére szolgál – derült ki egy friss tanulmányból. A kutatók szerint ezek a gyógyszerek jelentős szívvédő hatással bírhatnak.

Az úgynevezett foszfodiészteráz-5-gátlókat a férfi potenciazavarok kezelésében használják. E körbe tartozik a többi között a szildenafil is, amelyet elsőként 1998-ban hozott forgalomba a Pfizer Viagra márkanéven. Mint azt a ScienceAlert írja, egy friss kutatás szerint a PDE-5-gátlók szedése számottevően csökkentheti a szív-érrendszeri betegségek okozta elhalálozás veszélyét. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a kutatás a Sanofi gyógyszeripari cég finanszírozásával valósult meg, amelynek szintén elérhető a piacon e csoportba tartozó gyógyszerhatóanyaga. Független szakértők szerint ugyanakkor a Journal of Sexual Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány eredményei hitelesnek tekinthetők, még ha önmagukban nem is perdöntőek a kérdésben.

kék tabletta, gyógyszer, viagra, szildenafil
A potenciazavarok elleni szerek a szív- és érrendszert is védhetik. Fotó: Getty Images

A kutatók 23 ezer olyan amerikai férfi egészségügyi adatait elemezték, akik mindegyikének PDE-5-gátlókat írtak fel kezelőorvosaik. A kutatócsapat ezeket az adatokat vetette össze aztán 48 ezer olyan férfi adataival, akik nem álltak hasonló gyógyszeres kezelés alatt. Az összehasonlításból pedig kirajzolódott, hogy előbbi csoportban 39 százalékkal ritkábban fordult elő a vizsgálati időszak alatt kardiovaszkuláris eredetű halálozás, illetve 25 százalékkal ritkábban bármilyen okból bekövetkező haláleset. Emellett 13 százalékkal alacsonyabb volt az olyan szív-érrendszeri problémák előfordulási aránya is, mint a szívroham és a stroke. „A foszfodiészteráz-5-gátlók nemcsak biztonságos, de fontos szívvédő tulajdonságokkal is rendelkezhetnek” – fogalmaznak tanulmányukban a szerzők.

Jó hír, de nem meglepő

Az elemzés során a kutatók számításba vettek egyéb olyan kockázati tényezőket is, mint a résztvevők életkora, egyéb szedett gyógyszerei, betegségelőzményei és dohányzási szokásai. Mivel azonban ez egy egyszerű retrospektív vizsgálat, amely egy gyógyszerszedő populáción alapul, nem képes ok-okozati összefüggéseket feltárni, igazolni. Nem zárható ki például, hogy azok a férfiak, akik PDE-5-gátlókat szednek, eleve jobb egészségi állapotúak, mint a kontrollcsoport tagjai. Lehetséges az is, hogy nem közvetlenül a gyógyszer befolyásolta pozitívan szívük egészségét, hanem az, hogy a kezelés hatására ismét rendszeresen élhettek nemi életet.

„Fennáll a lehetőség, hogy a Viagrának akadnak előnyös hatásai a szív-érrendszerre, de ennek eldöntéséhez további vizsgálatokra lenne szükség, és a mostani tanulmány nem bizonyítja ezt” – fogalmazott a ScienceAlert megkeresésére dr. Deepak Bhatt kardiológus, a New York-i Mount Sinai Heart igazgatója. Rámutatott, súlyos szívbetegségek esetén a legtöbbször nem Viagrát írnak fel a betegeknek első lépésként, ezért valószínűsíthető, hogy a tanulmányba bevont betegek nem voltak szívbetegek, ami befolyásolhatta a kutatási eredményeket is. „A tanulmány megfigyeléses jellegéből adódik, hogy nincs akkora jelentősége, mint amekkora egy klinikai kísérletnek lenne” – tette hozzá Nial Wheate, a Sydney-i Egyetem gyógyszervegyésze.

A Viagráról ismert, hogy hatásos terápiás eszköz pulmonális artériás hipertónia (PAH) esetén. Az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) 2005-ben engedélyezte is a hatóanyag forgalomba hozatalát ilyen indikációval. „Egy ideje tudunk már az e típusú gyógyszerek kardiovaszkuláris előnyeiről. A tény tehát, hogy vannak olyan hatásaik, amelyek előnyösen hatnak a szívre, egyáltalán nem meglepő. Jó hír, de nem meglepő” – emelte ki Wheate. Kitért rá, önmagában az, hogy a kutatást egy érdekelt gyógyszercég finanszírozta, nem ritkaság. „Magabiztos vagyok azt illetően, hogy az eredmények valódiak” – húzta alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!