Így előzhető meg a prosztatarák!

Kisebb a nagyon agresszív daganat valószínűsége azoknál a prosztatarákos betegeknél, akik már a diagnózisukat megelőzően sok flavonoidot vettek magukhoz a növényi alapú ételekből és italokból.

Megelőzhető a prosztatarák?

Egy korábbai kutatás szerzői felhívták a figyelmet munkájuk korlátaira, miszerint még korai lenne kijelenteni, hogy a növényi étrend megvéd a prosztataráktól . A flavonoidok megtalálhatók a zöldségekben, gyümölcsökben, teában, borban és kakaóban. A kutatók már régóta feltételezték, hogy ezek a fajta antioxidánsok csökkenthetik a rák kockázatát, mert enyhítik a gyulladásos és oxidatív folyamatokat, valamint gátolják a tumorsejtek növekedését.

Helyes táplálkozással megelőzhető a prosztatarák?
Helyes táplálkozással tényleg megelőzhető a prosztatarák?

A flavonoidok rákmegelőző hatásuak

Teljes egészében nem vizsgálták a flavonoidok rákmegelőző hatását, azt azonban megállapították az 1900 résztvevő prosztatarákos beteg adataiból, hogy azok körében, akik a legtöbb flavonoidot fogyasztották, 25 százalékkal csökkent a betegség leggyorsabban növekvő, legagresszívabb formája."Összehasonlítottuk a legkevésbé és leginkább rosszindulatú daganattal küzdőket" - magyarázta a 2012-es kutatás vezetője, Susan Steck, a Dél-Karolina Egyetem adjunktusa.

"Nem volt egészséges tagokból álló kontrollcsoportunk. Bár valljuk, hogy több gyümölcs és zöldség fogyasztásával csökken a prosztatarák kialakulásának esélye, ezt nem az eredményeinkből állapítottuk meg.

Itt azt láthatjuk, hogy a flavonoidok hatására a betegség egy súlyosabb változatának a kockázata lesz kisebb. A rákot nem biztos, hogy teljes egészében megelőzik, de a tumor típusát befolyásolhatják." Steck és munkatársai az Amerikai Rákkutató Szövetség anaheimi éves rákmegelőzéssel kapcsolatos gyűlésére szánták anyagukat.

Fontosak az étkezési szokások

A szerzők a diagnózis időpontjában már fennálló étkezési szokásokat mérték fel önkéntes beszámoló alapján. A betegek közül 920 volt afroamerikai, 977 pedig fehér. A betegség megállapítását követően nem változtattak étrendjükön. Mindegyik beteg az Észak-Karolina - Louisiana Prosztata Projektben vett részt. Kiderült, hogy a dohányosok és a 65 év alattiak nyertek a legtöbbet a sok zöldséggel és gyümölccsel.

A flavonoidok legfőbb forrása a zöld és fekete tea , illetve a narancs és a grapefruit leve. Népszerűnek találták még a betegek körében az epret, a hagymát, a főtt zöldféléket, a karfiolt és a brokkolit . Egyik növény sem bizonyult önmagában védő hatásúnak, amiből a csapat arra következtetett, hogy az előnyöket több flavonoid keveréke biztosította.

Dr. Lionel Banez, a Duke Egyetem Kórházának urológus adjunktusa szerint a kutatás szerkezete miatt nehéz lenne bármi jelentőset kihámozni az eredményekből. "Nem lehet ezek alapján semmi biztosat állítani" - jegyezte meg, mivel a betegektől diagnózis előtti étrendjük felidézését kérték. Banez úgy vélte, sokkal világosabban lehetne látni a flavonoidok hatását , ha erősen kontrollált kutatást végeztek volna proaktív módon speciális diétát tartók körében, a rák későbbi megjelenésével kapcsolatban.

"Ez nem elég ahhoz, hogy a rák kezelésének illetve megelőző terápiájának részeként javasoljuk a növényi alapú étkezést."

Habár összefüggést fedeztek fel a flavonoidok és bizonyos prosztatadaganatok kockázata között, az ok-okozati viszonyt nem igazolták.

Ezért halálos a prosztatarák Korai stádiumban a prosztatarák jól kezelhető , a diagnózist azonban hátráltatja, hogy a beteg nem fordul időben orvoshoz, mert a betegség sokáig tünetmentes. Bizonyos genetikai rendellenességek jelentősen rontják a túlélés esélyét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Felhőátvonulásokra számíthatunk, viszont emellett is lehetnek hosszabb ideig derült területek. Inkább csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél veszít erejéből, de így is nagy területen marad élénk. Késő este 10, 16 fok várható.Hajnalra általában 7 és 13 fok közé, a kevésbé felhős, szélvédett hidegre hajlamos helyeken néhol 5 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!