Így hat a stressz a férfiakra az ágyban

A két leggyakoribb szexuális probléma, amely a férfiakat érinti, a korai magömlés és a merevedési zavar. Noha két különálló panaszról van szó, nem ritka, hogy együttesen lépnek fel.

Merevedési zavarról, avagy erektilis diszfunkcióról beszélünk, ha egy férfi erekciója megfelelő nemi vágy ellenére sem elégséges: létrejöhet ugyan merevedés, ám ennek mértéke vagy időtartama csökkent. A korai magömlés ezzel szemben az együttlétek során túl korán bekövetkező ejakulációt foglalja magában. Enyhe vagy közepesen súlyos merevedési zavar esetén egyidejűleg korai magömlés is felléphet, sőt, sok férfi küzd mindkét problémával. Így aztán felmerül a kérdés, hogy azok összefügghetnek-e egymással. A közel öt évtizede szexualitással és szexkutatással foglalkozó San Franciscó-i újságíró, könyvszerző, Michael Castleman ennek járt utána a PsychologyToday oldalán megjelent cikkében.

szexuális zavar, szomorú férfi az ágyban párjával
A stressz, a merevedési zavar és a korai magömlés könnyen ördögi kört zárhat be. Fotó: Getty Images

Mint írja, a merevedési zavar és a korai magömlés mint szexuális zavarok több kutatás alapján is egymás kölcsönös rizikófaktorai.

  • Egy tajvani kutatás szerint a kettő közül valamelyik panaszt tapasztaló férfiak harmadánál a másik probléma is jelentkezik.
  • Egy másik tajvani kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy a merevedési zavarokkal küzdő férfiak körében tízszer magasabb a korai magömlés előfordulásának kockázata, míg fordított helyzetben tizenháromszoros rizikónövekedést jegyeztek fel.
  • Olasz kutatók szintén azt a következtetést vonták le vizsgálataikból, hogy „az erektilis diszfunkció és a korai magömlés gyakran átfedésben áll egymással. Az erektilis diszfunkció a korai magömlés fontos rizikófaktora és vice versa.”
  • Végezetül egy 18 korábbi tanulmányt átvizsgáló olasz elemzés rámutatott: a korai magömlés mintegy háromszorosára növeli a merevedési zavar kockázatát.

Hogyan függ össze a kétféle szexuális zavar?

Castleman úgy véli, az összekötő kapocs nem más, mint a szorongás és a stressz. Egészen pontosan a krónikusan fennálló szorongás és stressz, amelynek hatására az idegrendszer izgatottabb állapotba kerül, és így nagyobb valószínűséggel lép fel a vágyottnál koraibb ejakuláció a szexuális együttlétek során is. Hozzáteszi, a krónikus érzelmi stressz meglehetősen gyakori, mi több, voltaképpen a kortárs életvitel fémjele. Egyesült államokbeli felmérések szerint a lakosság 30 százalékánál jelentkezik klinikai szorongásos zavar élete során. A korai magömlés pedig csak tovább fokozza a stressz jelentette terhet. Számos férfi érzi azt miatta, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás, ami érthetően felerősíti az általuk megélt szorongást, stresszt.

Ami a merevedési zavart illeti, az gyakran szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás vagy cukorbetegség következménye. Ezek közös jellemzője, hogy a verőereket szűkítve csökkentik a péniszbe áramló vér mennyiségét. Ugyanakkor a krónikus szorongás vagy stressz is hozzájárulhat a problémához a szervezet által kiválasztott stresszhormon, a kortizol szintjének növelésével. A kortizol szintén összehúzza a pénisz artériáit, gátolva a merevedést biztosító véráramlást. Ha kevesebb a vér, gyengébb az erekció is, már ha egyáltalán létrejön. Közvetve tehát, stresszforrásként a korai magömlés is fokozza a merevedési zavar kockázatát. Ráadásul ez a kapcsolat könnyen ördögi körré alakulhat: a korai magömlés fokozza a stresszt, amely közrejátszik a merevedési zavarban, az pedig csak további stresszt vált ki, súlyosbítva mindkét szexuális zavart.

Castleman arra is kitér, hogy az erekciót gyengítő stressz tipikusan szexnegatív neveltetésből, szexuális tapasztalatlanságból, párkapcsolati vagy családi problémákból, valamint munkahelyi, pénzügyi és jogi gondokból ered. Ezek a stresszorok pedig a korai magömlés kockázatát is növelik. Végezetül a merevedési zavar által érintett férfiak gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy – tudatosan vagy tudat alatt – az erekció lanyhulásától tartva inkább igyekeznek mihamarabb eljutni a csúcsra az ágyban, amíg még megvan rá a lehetőségük. Mindez persze azt is jelenti, hogy hamarabb ejakulálhatnak, mint ahogy szeretnének partnerük igényeinek megfelelve.

Mi segíthet megoldani a problémákat?

Először is érdemes tudatosítani magunkban, hogy a korai magömlés és a merevedési zavar kölcsönösen fokozza egymás kockázatát. Egyszersmind azt is látni kell, hogy a krónikus stressz mindkét zavarban fontos szerepet tölt be. Éppen ezért a megoldás érdekében elengedhetetlen a stressz kezelése, levezetése. Mindenképpen előnyös a rendszeres testmozgás, de meditációtól a jogáig többféle relaxációs technika is segítheti enyhíteni a mindennapos érzelmi megterhelést. Feltétlenül kerülni kell az alkoholt és a rekreációs drogokat. Merevedési zavar esetén pedig szóba jöhet potencianövelő gyógyszerek alkalmazása is – természetesen orvossal egyeztetve, számításba véve a lehetséges mellékhatásokat. Mindezeken felül Castleman azt tanácsolja, hogy fontoljuk meg a szexterápiát. A szexterapeuták olyan pszichoterapeuták, akik a szexuális problémák specialistái, és tudományos alapokon nyugvó módszerekkel kezelik a felmerülő gondokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.