Az öregszeműség jelei

HáziPatika

Sokan tapasztalják, hogy a korral egyre kevésbé látnak jól közelre. A probléma jellemzően 40 éves kor felett jelentkezik először, és bár nem visszafordítható, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rá hatékony megoldás.

Maga a látás egy igen összetett folyamat eredménye. Ennek első lépcsője, hogy a külvilágból érkező fénysugarak megtörve egy közös pontban vetülnek a szem hátsó fényérzékeny rétegére, a retinára. A fénytörésért részben a szaruhártya, részben a szemlencse felelős. Ez utóbbi egy átlátszó, lencse alakú, mindkét oldalán domború szerv, amelynek görbületét a szem mozgatóizmai képesek változtatni, függően attól, hogy éppen egy közeli vagy távolabbi pontra fókuszálunk-e. Minél közelebbre nézünk, a szemlencse annál domborúbbá válik, teljesen elernyedve pedig a végtelenre fókuszál, azaz ilyenkor a nagyon távoli dolgokat érzékeljünk élesen.

Mindebből világosan látszik, hogy a szemlencse rugalmassága kulcsfontosságú ahhoz, hogy különböző távolságban levő pontokra élesen fókuszálhassunk. Csakhogy a kor előrehaladtával a szemlencse veszít flexibilitásából, aminek eredményeként nehézkesebbé válik a közelre fókuszálás. Ez egy természetes, egyben kivédhetetlen és visszafordíthatatlan velejárója az öregedésnek. Az állapotot öregszeműségnek, avagy preszbiópiának hívjuk, amely egy 2018-ban publikált ausztrál tanulmány szerint világszerte mintegy 1,8 milliárd embert érint valamilyen mértékben.

öregszeműség, olvasószemüveg, szemműtét, preszbiópia
Ne várjuk meg, amíg a karunk már nem lesz elég hosszú. Az öregszeműség kezelésére számos megoldás van. Fotó: Getty Images

Tünetek, amelyek öregszeműségre utalnak

Először általában 40-45 éves koruk körül figyelnek fel az érintettek arra, hogy kényszerűen egyre távolabb tartják maguktól a könyveket, újságokat, mivel a megszokott olvasási távolságból már nem látják élesen az apróbb betűket. Ez a fajta - akár nem is tudatosuló -alkalmazkodás ugyanakkor csak korlátolt módon képes ellensúlyozni a zavart, mivel az állapot romlásával előbb-utóbb "elfogy az ember karja", azaz nem tudja már annyira kitartani maga elé az olvasnivalót, hogy élesen lássa azt. Mindehhez gyakran szemfáradtság ésfejfájásis társul, semmiképpen sem érdemes tehát halogatni, hogy szakszerű segítséget kérjünk a panaszok enyhítéséhez. Annál is inkább, mert az öregszeműség okozta látásromlást hatékonyan lehet korrigálni.

Mi a teendő preszbiópia esetén?

A diagnózis egy egyszerű látásvizsgálattal felállítható. Amennyiben nem áll fenn egyéb fénytörési zavar (rövidlátás, túllátás vagy szemtengelyferdülés), úgy az olvasószemüveg is megoldást nyújthat a panaszra. Egyéb esetekben bi-, tri- vagy multifokális, illetve progresszív szemüveglencsékkel lehet elérni a kívánt hatást. Kontaktlencsék esetén szóba jöhetnek monovíziós lencsék, amelyek az egyik szemet távoli, a másikat közeli fókuszálásra állítják be. Emellett elérhetőek multifokális kontaktlencsék is, habár az ezekkel elérhető látásélesség nem minden esetben éri el a monovíziós lencsék szintjét.

Minden érzékszervünk közül a látásunk a legfontosabb, a környezetből feldolgozott információk körülbelül 80 százalékát a szemünk segítségével gyűjtjük be. Ezért fontos, hogy látásunk tisztaságát és élességét a lehető legtovább megőrizzük, amihez pedig nem árt, ha bizonyos élelmiszerek rendszeresen kerülnek az asztalunkra. Kattintson és tudja meg mik azok.

Nemcsak külsőleges látásjavító eszközök viselésével, hanem műtétileg is lehet kezelni az öregszeműséget. Ez fontos, hiszen a szemüveghordás sok kényelmetlenséggel járhat a hétköznapokban, míg a kontaktlencsék legfőbb kockázata a fertőzésveszélyben rejlik. A preszbiópiát hasonló technikával kezelik a szemsebészek, mint az egyéb fénytörési zavarokat, hiszen ez esetben is a szaruhártya alakjának lézeres átformálása kínálja a megoldást. A beavatkozás során a domináns szemet távoli és a közepes, a másik szemet pedig közeli és közepes távolságú fókuszálásra optimalizálják. Mivel agyunk a két szemből érkező jeleket összeillesztve hozza létre a végleges képet, így a kezelt páciensek mind közelre, mind távolra jól fognak látni.


A lézeres látásjavító műtétnek is vannak ugyanakkor korlátai, hiszen a kezelést kizárólag azoknál lehet elvégezni, akik nem küzdenek más szemészeti problémával, például szürke hályoggal vagy makuladegenerációval. Ezen felül 65 év felettieknél a lézeres kezeléstől már nem minden esetben várható optimális eredmény. Ebben az életkorban a szemlencse műlencsére való cseréjével korrigálható a fénytörési zavar. A beavatkozás alapelve ugyanaz, mint a szürkehályog-műtétek esetében.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban kedden délelőtt a keleti és középső tájakon többfelé megmarad a köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet, amelyből szitálás és ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag