Nikotin: mindegy mivel, de függésben tartani

Az utóbbi időben csökkenni kezdett a dohányzás széleskörű elfogadottsága. Ebben szerepet játszik a helyettesítő termékek terjedése, az egészségre gyakorolt káros hatások tudatosodása és még sok más. De a dohányipar mégsem mutatja a hanyatlás jeleit.

A dohányzást milliók halálával hozzák összefüggésbe a világon. A Seattle-ben működő Nemzetközi Egészségmérő és Értékelő Intézet (IHME) adatai szerint Kínában több mint 1,3 millió, Indiában több mint 1 millió, az Egyesült Államokban 480 ezer és Oroszországban is közel 400 ezer ember halt meg dohányzás miatti betegségben. De az arányok sokfelé igen rosszak, és nemcsak a fejlődő térségekben, ahol kétségkívül egyre többen füstölnek, hanem olyan fejlett országokban is, mint Dánia, ahol a halálozások 22 százalékában volt szerepe a dohányzásnak az IHME 2010-es adatai szerint. Magyarországon is évente mintegy 25 ezer halálozást vesznek számba, amely dohányzás nélkül valószínűleg nem következne be.

e-cigaretta
Az e-cigaretta talán kevésbé káros, de cseppet sem egészséges

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) által készített - ugyancsak IHME-adatokra hivatkozó -, Dohányzás visszaszorítása 2016 című tanulmány szerint a füstölési szenvedély miatti veszteségeink tragikusak. Ha a 100 ezer főre számított, megromlott egészség miatt bekövetkező életév-veszteséget (DALY) nézzük, akkor Magyarország a 28 EU tagállam közül a legrosszabb helyen áll (6 ezer DALY 100 ezer főre vetítve). Értékünk háromszorosa a legjobb pozícióban lévő svédekének.

A dohányzás szokása örökölhető

Ez bizony elég sok elvesző élet ahhoz, hogy felhagyjunk ezzel a veszélyes szokással. Csakhogy a dohány nagy üzlet még mindig, amelyből többek között hatalmas adóbevételek is származnak (hogy az esetleges korrupciós vagy egyéb szürke és fekete csatornákon keletkező jövedelmekről ne is beszéljük), illetve igen erős a szociális beágyazottsága, azaz a szokás tulajdonképpen öröklődik, ami legalább annyira nehézzé teszi a leszokást bizonyos közösségekben, mint a fizikai függőség.

Ha megvizsgáljuk a nagy dohányipari cégek befektetőinek összetételét, akkor azt látjuk, hogy ezt az iparágat kifejezetten biztonságosnak látja a pénzvilág. Olyan szereplők játszanak itt, mint például a Black Rock vagyonkezelő, amely több pénzt menedzsel (5700 milliárd dollárt), mint amennyi az éves japán GDP. Kínán kívül, ahol a piacot az állami dohánymonopólium látja el, a világon öt nagy vállalat uralkodik a dohánykereskedelemben : a Philip Morris International (PMI), a British American Tobacco, a Japan Tobacco, a Imperial Brands és az Altria. Ezek az óriásvállalatok 2016-ban 2270 ezermilliárd szál cigarettát forgalmaztak, azaz 300 szál jutott minden egyes földlakóra. A forgalom értéke 150 milliárd dollár volt, amelyből 35 milliárd dollár profit származott, a részvényesek markát pedig 19 milliárd dolláros osztalék ütötte.

De a dohányzás elleni nyomás - elsősorban a fejlett országokban - olyan erőssé vált, hogy a fogyasztás súlypontját ezek a cégek áthelyezték a fejlődő piacokra (csak Indonéziában és Egyiptomban tízmilliókkal nő a dohányosok száma a WHO szerint ), részben pedig bekapcsolódtak a nikotinhelyettesítő terápia (NHT vagy angol rövidítéssel NRT) piacába is.

Terápiának indult, de más lett belőle

A terápia szó abból az időből maradt a rövidítésben, amikor a gyógyszeripar kutatásokat folytatott olyan megoldások érdekében, amelyek tanácsadással kombinálva elvezették volna a dohányosokat a leszokáshoz. Az 1980-as években, amikor az NHT először jelent meg, a dohányipar szemben állt vele, és ez a helyzet sokáig nem változott érdemben, míg tavaly forgalomba nem hozta saját idetartozó termékeit.

A University of California (San Francisco) tanulmánya szerint a dohányipari vállalatok évtizedek óta tudták, hogy tanácsadás nélkül az NHT alig működik, a fogyasztók pedig ezeket a cikkeket kiegészítésre használják. A Dohány Dokumentumok (Tobacco Papers) néven napvilágra került titkos iparági jelentésekből kiderült, hogy az egykor a cigaretta értékesítésére még fenyegetőnek tartott nikotintapaszokat és nikotinos rágógumikat miért vonták be a saját üzletükbe.

dohányzók
Nem történt nagy áttörés a dohányzás fő trendjében

"Meglepett, amikor felfedeztem, hogy az iparág az NHT-re csak egy újabb termékként tekintett. A dohányipari cégek azt akarják, hogy az emberek nikotint kapjanak, és nyíltan gondolkodnak róla, hogyan kapják meg" - mondta Dorie Apollonio, az egyetem gyógyszerész professzora, a tanulmány vezető szerzője. "Az ágazat már régóta széles körben átgondolta az összes nikotint tartalmazó terméket, amely a dohányzást támogathatja" - tette hozzá Stanton Glantz, az egyetem Dohányzásellenőrzést Kutató és Oktató központjának igazgatója. Az Egyesült Államokban 300 milliárd dollárra teszik a költségeket, amelyek a közvetlen orvosi ellátás költségeit, valamint a passzív dohányzás miatt csökkenő termelékenység veszteségeit is magukban foglalják.

Mindent a a dohányipar akar ellenőrizni, amiben nikotin van

Az American Journal of Public Health 2017. augusztusában kiadott tanulmányában a szerzők áttekintették a hét fő dohánygyártó cég 1960 és 2010 közötti belső céges dokumentumait. Megállapították, hogy e vállalatok már az 1950-es évek elején érdeklődtek a nikotinos termékek iránt, de akkoriban a nikotint károsnak tartották, így, félve a hatósági retorzióktól, leálltak. De a széljárás fordult, a tudomány és a hivatalok is úgy vélték, hogy nem a nikotin a legrosszabb a dohányzásban. A dohányipari tanulmányok szerint a vállalatok feltételezték, hogy új nikotintermékeik sikeresen versenyezhetnek a gyógyszerészeti NHT-vel, és meghatározták a célt, hogy a nikotint tartalmazó összes terméket piaci ellenőrzésük alá vonják.

"Érdekes volna látni a következő 10 évben, hogy a vállalatok előállnak-e a nikotinos vízzel, inhalátorokkal, rágógumival és étkezési termékekkel, mert ezek mind napirenden vannak" - mondta Apollonio. Az RJ Reynolds és a Philip Morris jelenleg a nikotinos rágógumit és a cukorkát használja, hogy bevezesse a füstmentes nikotint. Emellett ott vannak az e-cigaretták, amelyekről nemrégiben kimutatták, hogy sokkal biztonságosabbak , mint a hagyományos dohánytermékek. Kibocsátott párájuk ugyan nikotint tartalmaz, de sok káros anyag hiányzik belőle, például kátrány vagy szén-monoxid. A vita azonban még folytatódik róla, hogy hosszú távú használatuk mennyire biztonságos .

Az e-cigaretta egészségkárosító hatását több kutatás is alátámasztja. A tudósok már felfedeztek néhány nyugtalanító vegyi anyagot a vaporizátor füstjében. Az egyik a formaldehid, egy ismert rákkeltő. Egy másik lehetséges veszélyes anyag a diacetil, egy ízesítőszer, amelyet összefüggésbe hoztak egy súlyos tüdőbetegséggel, a halálos állapotként számon tartott "popcorntüdővel", amelyet korábban elsősorban gyári munkásoknál diagnosztizáltak. Részletek!

A dohányzáspótlókról az elmúlt években több hitelesnek tekinthető tanulmány is készült. Legutóbb az Annals of Internal Medicine folyóirat közölt kutatást, amelyben több neves intézet (a University College London, a Roswell Park Rákintézet, a CDC és a Brit Rákkutató Központ) munkatársai is részt vettek. Klinikai vizsgálataik kimutatták, hogy az egykori dohányzók, akik áttértek az e-cigarettára vagy az NHT-re, szignifikánsan alacsonyabb toxinszintet mutatnak , mint akik továbbra is rendszeresen cigarettáznak.

Egész életen át tartó nikotinfüggés

Az NHT segíthet az embereknek abbahagyni a dohányzást, de csak akkor, ha tanácsadással és csökkenő adagokban alkalmazzák. A túlkínálatnak köszönhetően, illetve, mert nemdohányzó környezetben, például irodákban és közlekedési járatokon is kivitelezhető a használatuk a végeredmény végül az lehet, hogy az emberek nem szoknak le . "A dohánygyártók ezeket a termékeket úgy terjesztették el, hogy kikerüljék a szabályozókat, és módot adjanak az embereknek a 'dohányzás nélkül dohányzásra'. Ami alapvetően megkönnyítheti és normalizálhatja az egész életen át tartó nikotinfüggést" - mondta Apollonio.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra