Alzheimer-kór: nem tudják, miért több a nő

A menopauza tüneteinek enyhítésére használt hormonpótló terápia enyhén megnöveli az Alzheimer-kór kockázatát egy tanulmány szerint, amely szembe megy a korábbi kutatásokkal. Azok ugyanis arról értekeztek, hogy e gyógyszerek segíthetnek a betegség megelőzésében.

Több nőt diagnosztizálnak Alzheimer-kórral, mint férfit, de egyelőre nem tudjuk ennek okát. A bizonyítékok szerint a különbséget a nők hosszabb élettartama, vagy a két nem közötti hormonszintek eltérései okozzák.

menopausa
A menopauza komolyan megkeserítheti a nők életét, ezért indokolt lehet a hormonpótlás - Fotó: 123rf

A Helsinki Egyetem tudósai által elvégzett tanulmányban tízezer 70 és 80 év közötti nő szerepelt, akiknél hormonpótló terápiát alkalmaztak. Esetükben 9 -18 százalékkal magasabb volt azAlzheimer-kórjelentkezésének esélye, a teljes populációhoz képest - írja a Newsweek. A kutatók azoknak a tabletták, gélek, tapaszok és krémek formájában elérhető hormonpótló gyógyszereknek a hatását vizsgálták, amelyek többek között ellensúlyozzák a szervezet ösztrogén és progeszteron termelésének csökkenését, és enyhíthetik az olyan menopauzás tüneteket, mint az éjszakai izzadás, a fellobbanó forróság és a hüvelyi szárazság.

A hormonpótló terápia segíthet

A korábbi vizsgálatok tapasztalatai szerint a hormonpótló terápia segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében. Az egyik 1996-ban megjelent tanulmány, amelybe 1244 idős nőt vontak be, azt állítja, hogy az ösztrogén fokozhatja az agy idegsejtjeinek működését, és lassíthatja az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó amiloid fehérjék felhalmozódását. Egy másik (2017-es) tanulmány szerzői hasonló eredményre jutottak. Az általuk vizsgált menopauza után lévő nőknek - akik már több mint 10 éve kaptak ösztrogénalapú hormonterápiát -, úgy tűnt, alacsonyabb Alzheimer-kór kockázattal kell számolniuk.


A klinikai vizsgálatok azonban nem szolgáltattak egyértelmű bizonyítékot. A JAMA orvosi folyóiratban ismertetett 2003-as tanulmányban 4 894 nőt kapott ösztrogén tablettát vagy placebót. A szerzők megállapították, hogy a gyógyszerek ademenciakockázatát váltották ki és nem volt hasznuk az agy működésében. A más eredményre jutó következtetéseket valószínűleg az egyes tanulmányok eltérő felépítése, valamint az érintettek körének különbségei, és a kezelt nők által követett programok változatossága magyarázhatja.

Ellentétes eredmények

A minap bemutatott tanulmányban a kutatók az ország népességről és a gyógyszernyilvántartásokból gyűjtött 1999 és 2013 közötti időszakról szóló adatokat értékeltek. Finnországban a hormonterápia 90 százaléka orálisan történik. Összesen 84 739 olyan menopauza utáni nőt hasonlítottak össze, akiket ebben az időszakban Alzheimer-kórral diagnosztizáltak, és ugyanolyan számú posztmenopauzás nő volt a kontrollcsoportban, akit nem érintett a betegség. Megfigyelték a felhasznált nők hormonpótló kezelését.

Az Alzheimer-kórban szenvedő nők 98,8 százalékánál a betegséget 60 éves vagy annál idősebb korban diagnosztizálták, míg 55,7 százalékát 80 éves kor után állapították meg. A kutatók azt találták, hogy az orális ösztradiol vagy az ösztrogén-progeszteron hormon terápia mellett 9-17 százalékkal magasabb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata. Ugyanakkor a hüvelyi ösztradiol alkalmazása esetén nem lehetett ugyanezt a kockázatot kimutatni.

A kockázat viszonylag kicsi

Nem tűnt úgy, hogy a kezelteket a hormonterápiát elkezdte volna megváltoztatni, kivéve azokat a nőket, akiknél a 60-ik életévüket megelőzően végezték a kezelést, és 10 éven keresztül használták a gyógyszereket. A BMJ folyóiratban megjelent tanulmány szerzői a következtetéseikben azt írták: "A szisztémás hormonterápia hosszú távú alkalmazása az Alzheimer-kór általános kockázatának növekedésével járhat, amely nem kapcsolódik a progeszteron típusához vagy az életkorhoz a szisztémás hormonterápia megkezdésekor. " Hangsúlyozták továbbá, hogy a kockázat viszonylag kicsi, de a hormonterápiát alkalmazó nőknek tisztában kell lenniük a kezelés esetleges veszélyével.

A menopauza, vagyis a változókor a nők életének az a része, amikor a petefészkek működése fokozatosan leáll. Ez jellemzően 50 éves kor körül következik be, és végérvényesen lezárja a természetes teherbeesés lehetőségét. A korai, illetve az átlagos időben bekövetkező változókor tünetei nem térnek el egymástól. A jeleket gyakran kiválthatja stressz is, így aki ilyesmit tapasztal, legjobb, ha nőgyógyászhoz fordul. Részletek!

Dr. Tomi Mikkola, a Helsinki Egyetemi kutatója elmondta a Newsweeknek, hogy bár az Alzheimer-kór kockázata abszolút mértékben kicsit növekszik a hormonterápia miatt, mégis alkalmazni kell a menopauzán nemrégiben átesett nőknél a tünetek enyhítésére, akiknek hasznuk származik a terápiából. "Azonban az Alzheimer-kór megelőzésére nem szabad hormonterápiát kezdeményezni, és az idős nőknek, akik már több mint 10 éve használják a hormont, tisztában kell lenniük azzal, hogy a kezelés később növelheti az Alzheimer-betegség kockázatát" -szögezte le a szakember.

Dr. James Pickett, az Amerikai Alzheimer Társaság kutatási vezetője, kifejtette, hogy a tanulmány ellentmondásos bizonyítékot szolgáltat. Egyes hormonterápiával kezelt nők esetében enyhén megnövekedett az Alzheimer-kór kockázata, de ez a növekedés olyan kicsi volt, hogy nem rettentheti el a nőket az előírt kezelésektől, különösen azokat nem, akik rövid ideig részesülnek benne.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +22 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban hétfon délelőtt tovább csökken a felhőzet, napos időre készülhetünk.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag