"A szülés azzal járt, hogy sztómazsákra van szükségem"

A szülés során szerzett súlyos szülészeti anális záróizom-sérülésekről a mai napig kevés szó esik, pedig kellene, mert nagy traumát okoz az érintetteknek - erre hívja fel a figyelmet egy egykori brit sportoló.

A gyermekszüléssel járó egészségügyi következmények és pszichés trauma alapjaiban változtatták meg az egykori triatlonista, Kayleigh Adams életét: a 25 éves nő szorongásos zavarral, poszttraumás stressz szindrómával (PTSD) küzd. Első szülése során negyedfokú gátrepedést szenvedett, ami a legsúlyosabb az úgynevezett szülészeti anális záróizom-sérülések közül. Második gyermeke világra jötte után állapota még jobban leromlott. "A szülés azzal járt, hogy sztómazsákra van szükségem" - nyilatkozta, miközben megosztotta történetét a BBC-vel.

gátsérülés szülés alatt
A szülésnek számos nem várt egészségügyi következménye lehet. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Egy egészséges fiatal nő küzdelme

Kayleigh Adams egész életében aktívan sportolt: triatlonistaként szép eredményeket ért el, a 2014-es világbajnokságon például nyolcadik lett. "Mindenki azt hitte, hogy mivel fitt voltam, a terhességem is viszonylag könnyű lesz. Nem volt semmi jele annak, mi vár rám" - mesélte Kayleigh a BBC-nek. Ahogy a legtöbb érintett, ő sem vette számításba - merthogy erről nem nagyon esik szó a terhesgondozás alatt -, hogy a hüvelyi szülés súlyos esetben akár extrém, a végbél záróizmát érintő repedéssel is járhat. (Négy fokozatot különböztetnek meg a sérülés mértéke alapján, a legrosszabb esetben székletinkontinencia is kialakulhat.)

Kayleigh vízben szeretett volna életet adni első gyermekének, de olyan erős fájdalmai voltak, hogy epidurális érzéstelenítést kapott. A szülés elhúzódott, több mint másfél napig vajúdott, a 3,5 kg körüli babát végül fogóval segítették világra. "Utána azonnal a műtőbe toltak, hogy helyrehozzák a szakadást. Azt mondták, hogy többé nem szülhetek hüvelyi úton" - mesélte a továbbiakról Adams.

Két héttel a műtétet követően ismét kórházba került egy súlyosfertőzésmiatt. Kálváriája ezzel még nem ért véget, a fertőzést követően ugyanis szepszis lépett fel nála.(Vérmérgezés, a szervezet fertőzésre adott súlyos, életveszélyes reakciója.) Mindeközben újszülött kisfia hol vele volt a kórházban, hol pedig otthon, hogy ő a gyógyulására is tudjon koncentrálni. Elmondása szerint mindkettőjüket megviselte ez az időszak, ami pont akkorra esett, amikor ideális esetben az édesanya és a baba összeszokik. A történtek megnehezítették a kötődés kialakulását fia és közte.

Mindenki tudja, milyen fájdalommal jár és mekkora erőkifejtés szükséges a szüléshez. Vannak azonban olyan, néha kifejezetten ijesztő események is, amelyek szintén megtörténhetnek az alatt az idő alatt, amíg világra hozzuk a gyermekünket. Mutatjuk, melyek ezek.

A nő igyekezett túltenni magát az őt ért traumán: két és fél évvel később császármetszéssel adott életet kislányának. De ugyanazokkal a tünetekkel szembesült, mint első szülése után, csak súlyosabb állapotba került. "A székletem elölről szivárgott ki, és állandó fertőzéssel küzdöttem. Végül 2020 szeptemberében az orvosok közölték, hogy sztómazsákra lesz szükségem, és ez valószínűleg örökre megmarad" - magyarázta Kayleigh. (A sztóma műtéttel létrehozott bélnyílás a hasfalon: ezen keresztül ürül a bélsár egy kívülről rögzített, speciális zacskóba, az úgynevezett sztómazsákba.)

Mi segíthet ebben a helyzetben?

Adams esete nem egyedülálló. Ranee Thakar, az angliai Royal College of Obstetricians and Gynaecologist alelnöke egyike azon szakembereknek, akik számos hasonló történettel szembesülnek nap mint nap. Thakar szerint nehéz felmérni, hogy egy harmad- vagy negyedfokú gátrepedésnek milyen pszichés hatása lesz az érintettekre. Mint mondja, már az is gondot jelenthet, hogy folyamatosan vizsgálatokra kell járniuk, betétet kell viselniük és gyógyszert szedniük a tünetek enyhítésére.

Kayleigh szerint az a legnagyobb probléma, hogy a szüléssel kapcsolatos traumákról - köztük a PTSD-ről, vagy esetében a sztómáról - nagyon kevés szó esik, a terhesgondozás és a szülésfelkészítés során ezekkel is foglalkozni kellene. Mint mondja, az is nehezíti a helyzetet, hogy a nők nem feltétlenül kapják meg azt az érzelmi támogatást, amire ilyenkor szükségük lenne. Ő például a közösségi médián keresztül kért és kapott segítséget: csatlakozott egy Facebook-csoporthoz, ahol a hasonló megpróbáltatáson átesett nők osztották meg vele tapasztalataikat. Kayleigh azt tervezi, hogy miután teste regenerálódott, új kihívás elé néz: jövőre megpróbálja átúszni a Cumbria állambeli Windermere tavat, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a szülészeti anális záróizom-sérüléseket szerzett nők helyzetére.

Mikor nagyobb az esély a perineális szakadásra?

Vannak különféle tényezők, amelyek növelhetik a gátrepedés és az extrém szakadás kockázatát. Ilyen az anya életkora, a baba nagy súlya, a szülés körülményei - például ha az újszülöttet fogóval segítik a világra -, ha a baba farfekvéses, vagy ha a válla elakad és az anya nem tudja simán kitolni.

Becslések szerint a nők körülbelül 90 százaléka szenved kisebb-nagyobb mértékű gátsérülést a hüvelyi szülés során. De nem mindenki éli meg ugyanúgy a helyzetet, ahogy nem minden eset ugyanolyan: enyhe sérülés esetén például a seb maradandó károsodás nélkül gyógyul.

Így kerülhetők el a súlyos gátsérülések

A gátszakadás kockázatát lehet csökkenteni, például megfelelő, rostokban és vitaminokban gazdag étrenddel, az optimális, várandós testsúly megtartásával, és azzal, ha a kismama a terhesség alatt sem hagy fel a testmozgással. Fontos ugyanis, hogy a gát rugalmas maradjon. Ebben segíthet a terhesség alatti gátmasszázs, a hüvely- és a medencefenék izmainak nyújtása, erősítése, például Kegel-gyakorlatokkal.

Az is kulcsfontosságú, hogy a szüléshez olyan orvost válasszunk, akiben maradéktalanul megbízunk, mert előfordulhat, hogy végül gátmetszésre kerül sor. Erről mindig az orvos dönt a szülés során fennálló körülmények alapján sok más egyéb mellett a baba fejméretét, elhelyezkedését, várható súlyát és állapotát figyelembe véve. A gátmetszés egy 2-5 centiméteres vágott sebbel jár, amelyet a baba megszületése után összevarrnak. Előnye, hogy amennyiben nem szakad tovább, könnyebben gyógyul, mint a repedéssel keletkezett seb.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33, +38 °C
Minimum: +15, +23 °C

Sok napsütés várható, a kevés gomolyfelhőből csapadék nem alakul ki. Már az éjszakák sem hoznak kellő felfrissülést, napközben pedig 35 fok körüli hőség várható, néhol 38 fok is lehet. Szerdán hőségre kell készülni, front nem érkezik. Egyre gyakoribbak az alvászavarok, napközben pedig sokan nyűgösek, idegesek a kialvatlanság miatt. Az időseket és a szívbetegeket nagy terhelés éri, de az egészséges szervezettel rendelkezők is nagy igénybevételre készüljenek. Fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata, a déli órákban lehetőség szerint javasolt árnyékos, hűvös helyre húzódni! A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)