Már kékült a lába – újszülött életéért küzdöttek

Újszülött és édesanyja életéért csapatban küzdöttek a mentősök, miután egyik percről a másikra életveszélyessé vált a helyzet.

Győr-Moson-Sopron vármegyei otthonában kezdődtek fájásai egy 40 év körüli kismamának, aki tárcsázta a 112-es segélyhívót. Azonnal mentőt, esetkocsit és koraszülöttmentőt riasztottak a helyszínre, de még mielőtt azok kiértek volna, a kismama meglátta a köldökzsinórt és a baba egyik lábát, amely addigra már kékes színű volt. Az események másodpercek alatt váltak életveszélyessé  számolt be a rohamos szülésről Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A vonalban lévő mentásirányító segítségével a nő mindössze néhány perc alatt világra hozta kislányát, aki azonban nem vett levegőt. Ekkor azonnal megkezdték az újraélesztést, a mentésirányító pedig mentőhelikoptert is riasztott. A kislány rövidesen lélegezni és sírni kezdett, közben pedig a mentősök is kiérkeztek a helyszínre. Ekkor a nő állapota a vérveszteség miatt romlani kezdett, ám az összehangolt csapatmunkának köszönhetően végül az anyuka és a kislány állapotát is sikeresen stabilizálták, majd kórházba szállították őket.

Kiemelt kép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.