A szánkban kezdődik az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór az egyik legfélelmetesebb betegség, amelytől az emberiség szívesen megszabadulna, de az eddigi kutatásoknak még azt sem sikerült pontosan igazolni, hogy milyen okok miatt alakul ki. Egy új tanulmány azonban áttörést hozhat.

A Journal of Science Advances folyóiratban jelent meg a szaksajtóban provokatívnak minősített tanulmány, amely azt állítja, hogy ugyanaz a baktérium felel az Alzheimer-kór kialakulásáért, mint amelyik az ínybetegséget is okozza. Sőt a szerzők nemcsak ezt állapították meg, hanem azt is bejelentették, hogy kifejlesztettek egy új gyógyszert a bakteriális toxinok gátlására, amely át fog esni az összes lényeges humán klinikai kísérleten az Alzheimer-kór kezelésére még ebben az évben.

agy
Az agyszövetek pusztulását lehet, hogy egy közönséges baktérium váltja ki

Az elmúlt évtizedben sok tudós egyre szkeptikusabbá vált az Alzheimer-kór okát magyarázó elsődleges hipotézisre. Jelenleg a tudomány azon az állásponton van, hogy a betegséggel kapcsolatos neurodegeneratív tüneteket az agyban képződő mérgező amiloid- és taufehérjék okozzák. Ugyanakkor szinte minden olyan gyógyszer, amelyet e fehérjeaggregációk (plakkok) leküzdésére kifejlesztettek, a humán klinikai vizsgálatok során hatástalannak bizonyult - írja a New Atlas tudományos magazin.

Egy leporolt hipotézis lehet a nyerő

Néhány kutató ezért elővette azt a régebbi hipotézist, amely szerint az Alzheimer-kór kialakulásáról bakteriális vagy vírusos fertőzések tehetnek. Ezen a területen is már szaporodnak az ötletek, de a leggyakoribb feltételezés szerint a herpeszvírus játszik fontos szerepet a betegség kialakulásában. Ezek az elméletek azonban egyelőre a tudományos konszenzuson kívül helyezkednek el, mégis egyre nagyobb figyelmet kapnak. A legfrissebb kutatási eredmények egy új célpontot azonosítottak. Eszerint a fogínybetegségekért felelős baktérium, a Porphyromonas gingivalis (Pg) az Alzheimer-kór egyik okozója.

Tavaly az Illinois-i Egyetem olyan tanulmányt tett közzé, amely erős kapcsolatot tárt fel a periodontitis és a kognitív károsodás között. A chicagói kutatók szerint nemcsak a korreláció volt megfigyelhető, hanem kimutatható volt az ok-okozati összefüggés is, ami arra utal, hogy a baktériumok a szájból az agyba vándorolhatnak, ideggyulladást és neurodegenerációt idézhetnek elő, ez a folyamat pedig rendkívüli módon hasonlít az Alzheimer-kór patológiájára.

"A fertőző ágenseket korábban az Alzheimer-kór fejlődésében és előrehaladásában kimutatták ugyan, de az ok-okozati összefüggés bizonyítékai nem voltak meggyőzőek. Most először van szilárd bizonyítékunk az intracelluláris, Gram-negatív kórokozó, a Porphyromonas gingivalis és az Alzheimer-kór kialakulás közötti kapcsolatra " - közölte Stephen Dominy, a Cortexyme gyógyszerkutató cég vezetője, a Journal of Science Advancesben megjelent tanulmány szerzője.

Lehet, hogy a gingipainek tehetnek mindenről

A tanulmány többek között ismerteti, hogy az egérmodellekben a Pg-fertőzés a baktérium agyi kolonizációjához, illetve az amiloid- és a taufehérjék növekedésével járó idegszövet-károsodáshoz vezethet. A kutatás azt is kimutatta, hogy egy COR388 nevű vegyület gátolja a gingipainek aktivitását. Ezek olyan vegyületek, amelyeket a Pg baktériumok választanak ki, és feltételezhetően felelősek a neurodegeneratív hatásokért. Azt is kimutatták, hogy a COR388 hatékonyan csökkenti az egerek agyában a Pg-bakteriális fertőzést, valamint javítja az Alzheimer-kórral kapcsolatos összes patológiás jelet, így csökkenti az ideggyulladást és blokkolja az amiloi fehérje termelését. Az 1. fázisú humán kísérleteket már befejezték a COR388-cal: ezek alapján az új vegyület biztonságos és jól tolerálható.

A demencia és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben az egyik alapvető feladat, hogy a betegek agyából eltávolítsák azokat a mérgező fehérjecsomókat, amelyek az agyszövet, s azon keresztül a gondolkodás és a memória pusztulását okozzák. A legtöbben ehhez gyógyszert használnának, ausztrál kutatók azonban arra gondoltak, hogy nem a kémia, hanem a fizika fog segíteni. Részletek!

A bejelentés azonban nem váltott ki egyöntetű lelkesedést a kutatók körében, aminek oka, hogy más Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában más mikrobiális kórokozókat is felfedeztek, így nem világos, hogy egyetlen kórokozó kifejthet-e ilyen egyértelmű hatást. Howard Fillit, az Alzheimer-gyógyszer Felfedezési Alapítvány szakértője azonban úgy véli, hogy az új kutatás erős, és további emberi teszteket érdemel. "Sok különböző kísérletet végeztek annak érdekében, hogy a gingipainek az Alzheimer-kór ellen használható gyógyszerek célpontjai lehessenek. Azt hiszem, érdemes folytatni, és örülök, hogy már klinikai szakaszban vannak a vizsgálatok" - fejtette ki. A Pg-hipotézis azonban még mindig a kezdeti szakaszában van, és rengeteg megválaszolatlan kérdés van vele kapcsolatban. Nem utolsósorban az, hogy a jó orális egészség hatékony és hosszútávú védelmet jelenthet-e az Alzheimer-kór kialakulása ellen.

A fenntartások azért is elég erősek, mert az eredmények nem egy független tudományos kutatóműhelyből, hanem egy profitorientált gyógyszerfejlesztő cégtől származnak. A Cortexyme által kidolgozott hatóanyagot azonban idén már a 2. és 3. fázisú humán vizsgálatokban tesztelik - így ki fog derülni, hogy hatásos-e enyhe vagy közepes fokú Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél. A korai 1. fázisból ugyanis nem világos, hogy pontosan mennyire hatékony a gyógyszer. A cég azt állítja, hogy a kognitív tesztek trendjei ígéretesek, de még évekig nem fogjuk egyértelműen tudni, hogy ezt a meglepő új hipotézist elég erős bizonyítékok támasztják-e alá.

Addig is, biztos, ami biztos, még elszántabban mossunk fogat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra