A hőség így hat a vérnyomásra

A rendkívül forró időjárás jelentősen megterheli a szervezetet. Aki tanult fizikát tudja, hogy a hőmérséklet-emelkedés hőtágulást idéz elő, ami a zárt rendszerekben a nyomás növekedését idézi elő. Ezek szerint azokra, akinek eleve magas a vérnyomásuk, a kánikula komoly fenyegetést jelent. Vagy mégsem? Vagy nem úgy?

A magas vérnyomás nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, s elsősorban az életmóddal kapcsolatos tényezők játszanak benne szerepet. Azaz a legtöbb ember maga is tehet róla, ha a vérnyomása magasabb az elfogadhatónál, ahogy annak csökkentéséért is felléphetne. A vérnyomásra ható tényezők közül a legfontosabbak az étkezés és a testmozgás, illetve az életkor és a genetikai örökség. Az időjárás azonban megváltoztathatja a vérnyomást is. Meleg időben, amikor hosszú ideig ragyogó napsütés fűti a légkört és a környezetünket, a vérnyomásunk alacsonyabb lesz a Mayo Klinika megállapítása szerint.

meleg nyár
A kánikulától nem megy fel a vérnyomásunk. Máshol kell keresni az okokat

Sőt a vérnyomás télen általában magasabb, nyáron pedig alacsonyabb. Ez annak a következménye, hogy nemcsak a vér tágul ki a magasabb hőmérséklet hatására, hanem az erek is. Ne feledjük, hogy normális esetben a testhőmérsékletünk a külső körülményektől függetlenül kis eltérésekkel ugyanabban a tartományban mozog. Azaz nem leszünk lázasak attól, mert erősebben süt a nap. A magasabb környezeti hőmérsékletet persze érzékeli a szervezetünk, és megpróbálja a belső hőmérsékletét az optimális sávban tartani. Ennek részeként kitágulnak a véredények, hogy a szervezet nagyobb hőmennyiséget tudjon leadni, ami viszont a vérnyomásszint csökkenését okozza.

Nem szalad fel...

Tehát az a félelem, hogy a nagy melegben felszalad a vérnyomásunk, alaptalan. A forróság veszélyes lehet, de más okokból, s elsősorban az idősebbeket érintheti kellemetlenül, mert az életkoruk miatt a szervezetük hőszabályozása már nem működik tökéletesen. Az emberek 65 éves kor felett már nem izzadnak annyit, azaz nem párologtatnak el annyi folyadékot a bőrfelszínükről, mint a fiatalabbak, márpedig ez a hőszabályozás egyik legfontosabb mechanizmusa. Továbbá az idősek zsírtárolása is eltérő, ami tovább bonyolítja a szervezet hőszabályozását. Ezért az idősek belső hőmérséklete is könnyebben megemelkedik, ezáltal könnyebben éri őket hőguta.


Számos életmódbeli és egészségi tényező van, amely növeli a hővel kapcsolatos betegségek kialakulásának kockázatát. Ilyen többek között a kiszáradás, krónikus betegségek (szív- és vesebetegségek, keringési problémák), verejtékezést csökkentő gyógyszerek, túl alacsony sótartalmú étkezés, túlöltözés, a légáramlás vagy a légkondicionálás hiánya, valamint a különösen forró éghajlat.

Legyen befolyásunk a vérnyomásra!

Egy 2013-as tanulmány, amelyet a Glasgow-i Egyetem kutatói készítettek, megállapította, hogy a hideg időjárás valóban hatással lehet a magas vérnyomásra. Erre közel 170 ezer ember 1970 és 2011 közötti vizsgálata alapján jutottak. Amíg nem tudjuk kontrollálni az időjárást, kénytelen vagyunk a hagyományos módszerekkel befolyásolni a vérnyomást. Ezért a kutatók azt javasolták, hogy fogyasszunk több gyümölcsöt és zöldséget (a vérnyomást csökkentő nyári ételek közé tartozik például a szamóca, az áfonya és az avokádó), kevesebb sót és alkoholt, valamint mozogjunk többet.

Csakhogy a kánikulának is megvannak a komoly veszélyei. A nagy meleg hatására a perifériás erek kitágulnak a hőleadás érdekében, ami a szokásosnál is jobban igénybe veszi a szívet. Gyakori ilyenkor a vérnyomás-ingadozás, az általános gyengeség és a rosszullét. Nő az infarktus, az ödémásodás és a trombózis veszélye is. A keringési problémák abból adódnak, hogy az elmeszesedett erek merevebbek, nehezebben tágulnak. A szív a nagyobb terhelés miatt több vért juttatna a szervezetnek, de a koszorúerek nem lesznek jobban átjárhatóak, ami a szívben is oxigénhiányos állapothoz vezet. Ha a szívünk egészségét szem előtt tartjuk, akkor a fenti intelmeket mindenképpen érdemes betartani, hogy a szélsőségesebb körülményeket is könnyebben vészeljük át.

Nemcsak a bőrünk, hanem a szervezetünk számára is veszélyt jelent a hőség. Az egészségesek és szívbetegek is tartsák távol magukat 11 és 15 óra között a direkt napsugárzástól, mert a leégés mellett hőgutát is kaphatnak. Részletek!

De ezek után miért tanácsolják az orvosok, hogy figyelni kell a nagy melegben a vérnyomásproblémákkal küzdők állapotára? Nem a vérnyomás növekedése, hanem csökkenése miatt. Sok beteg vérnyomáscsökkentő szereket szed, s ha nagy melegben ugyanakkora adagot fogyaszt, az a természetes okokból kitágult véredényekkel együtt oly mértékben leviheti a vérnyomást, ami rosszulléthez vezet. Az időseknél pedig már korlátozott a környezeti változások érzékelése, a túl nagy meleg sem mindig tűnik fel nekik. Ezért hajlamosak túlöltözni, a szükségesnél kevesebb folyadékot fogyasztani, valamint olykor a felírt vizelethajtó sem tesz jót nekik a kánikulában. Mindez kiszáradáshoz vezethet, megzavarhatja a veseműködést, az anyagcserét, és egyebek mellett a keringési rendszerre is hatással lehet. Mindez pedig elég okot szolgáltat a fokozott figyelemre.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 13. - január 19.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
12 370
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a változóan, többször erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag