Így védjük magunkat a hőségtől

Nemcsak a bőrünk, hanem a szervezetünk számára is veszélyt jelent a hőség. A Magyar Kardiológusok Társasága egészségeseket és szívbetegeket is óva int: 11 és 15 óra között ne legyenek napon, mert a leégés mellett hőgutát is kaphatnak!

A 30 fok feletti nappali hőmérséklet az egész szervezetünket próbára teszi. Míg az egészségesek könnyebben alkalmazkodnak a meleghez, a betegek, különösen a szívbetegek alaposan megszenvedik a nyarat. A hőség hatására ugyanis egyrészt erősen izzadunk, másrészt a perifériás erek kitágulnak, ezek a körülmények pedig a szokásosnál is jobban megterhelik a szívet. Jellemző ilyenkor a vérnyomás-ingadozás és az általános gyengeség, rosszullét. Magasabb az infarktusveszély is, emellett ödéma és trombózis is gyakrabban jelentkezhet.

"Az extrém meleg az egészséges szervezetben is okozhat komoly problémákat. A legsúlyosabb következménye a hősokk, hőguta, amikor a szervezet fehérjéi gyakorlatilag -megfőnek«, így akár infarktusszerű tünetek is felléphetnek az egyéb súlyos panaszok mellett. Ugyanakkor ennek még semmi köze a szívhez, ilyenkor az egész szervezet hőháztartása borul fel, ami tragédiát is okozhat. Közvetlenül a szív- és érrendszert érinti viszont, hogy a meleg kitágítja az ereket. Bár koszorúérbetegek számára ez még akár jó is lehetne, a hőség nagyobb munkára készteti a szívet, így ez a szokásosnál is megterhelőbb" - hívta fel a figyelmet dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára.

Nyáron különösen oda kell figyelni a gyógyszerek tárolására, mert a hőségben ezek is könnyen megromolhatnak. Részletek itt.

Óvatosan a sportolással!

A vízháztartás ugyancsak könnyen felborulhat, ami különösen veszélyes a szívelégtelenségben szenvedőknél amúgy is gyakori veseproblémák mellett - főleg azokra nézve, akik rendszeresen szednek vízhajtó készítményeket. Rendkívül fontos tehát a folyadékpótlás , a kiszáradás ugyanis észrevétlenül is megtörténhet. Szintén gyakran okoz problémát a szívbetegek jelentős részénél fennálló érelmeszesedés. Ilyenkor az agy hiába adja ki a parancsot, hogy a szív pumpáljon több vért a szervezet megnövekedett igénybevétele miatt, a szívkoszorúerek ugyanis nem kellően átjárhatóak, így a szív oxigénhiányos állapotba kerülve nem lesz képes tartani a kívánt tempót.

Az extrém meleg még az egészséges szervezetet is megviseli
Az extrém meleg még az egészséges szervezetet is megviseli

"A mostani időjárás csökkentheti a vérnyomást, vagy éppen vérnyomás-ingadozást okozhat, továbbá a gyógyszerek hatását is felerősítheti, ezért fontos megbeszélni a kezelőorvossal, hogy változtassunk-e erre az időszakra az adagoláson. Semmiképpen se döntsünk magunk a gyógykészítmények elhagyásáról, még akkor sem, ha éppen nincs semmilyen panaszunk" - hangsúlyozta a kardiológus. Hozzátette, hogy mozgásra a szívbetegeknek is szükségük van, ám kánikula idején fokozottan figyelni kell arra, hogy ne vigyék túlzásba a sportolást. "A folyadékhiány pillanatok alatt kialakulhat, de a fizikai megterhelés hatására nemcsak vizet, hanem elektrolitokat is veszítünk, többek között nátriumot, káliumot, kalciumot, magnéziumot és kloridot. A hőség és az edzés megnöveli a szervezet elektrolitigényét, így a folyadékkal együtt ezeket az anyagokat is folyamatosan pótolni kell. Mindezeken túl azt is fontos megfogadni, hogy ne ebben az időben teszteljük a határainkat, próbáljunk ki extrém, megterhelő sportokat. Akárcsak a napozás esetén, itt is igaz az aranyszabály: 11 és 15 óra között lehetőleg maradjunk árnyékban" - fogalmazott dr. Becker Dávid.

A legfontosabb tanácsok kánikula idejére:

  • A dél körüli és kora délutáni órákat töltsük otthon, viszonylag hűvös, besötétített szobában.
  • Nagy melegben zuhanyozzunk langyos vagy hideg vízzel akár többször is.
  • Az idősebbek ne a legmelegebb órákra időzítsék a piaci bevásárlást.
  • Éjjelente igyekezzünk szellőztetni a lakást.
  • A szabadban tartózkodást korlátozzuk a kora reggeli (6-10 óráig) és az esti órákra (18-22 óráig), és próbáljunk napközben árnyékos helyen pihenni.
  • Ha túl sokáig tartózkodtunk a szabadban, igyekezzünk legalább 1-2 órát légkondicionált környezetben eltölteni, míg a szervezetünk kellően lehűl.
  • Csökkentsük a fizikai munkavégzést. Ne ilyenkor végezzük el a nagytakarítást, a fizikailag megterhelő munkákat.
  • Halasszuk el lehetőség szerint a befőzést, de legalább ne kezdjük az esti óráknál hamarabb, és közben folyamatosan szellőztessünk.
  • Az izzadás és párolgás miatt jelentősen megnő a folyadékveszteség, ezért elengedhetetlen a fokozott folyadékpótlás. Érdemes ásványvizet fogyasztani a sóveszteség miatt, ezáltal pótolva a szervezetünk számára szükséges nátriumot, káliumot, magnéziumot és kalciumot.
  • Ne fogyasszunk olyan innivalót, amely sok cukrot, koffeint vagy alkoholt tartalmaz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!