Alrovatok
Jelek, amelyek agydaganatra utalhatnak
Az enyhe, időnként jelentkező tünetek is nagy bajt jelezhetnek - például, ha valaki remegni kezd, miközben egy csésze teát iszik, vagy rászokik a délutáni szunyókálásra. Agydaganatos betegek mesélnek a jelekről, amelyeket komolyan kellett volna venniük.
A terhesség alatti elhízás váratlan veszélye
A terhességük idején túlsúlyos vagy elhízott anyák gyermekeinél nagyobb a kockázata annak, hogy felnőtt korukban vastag- vagy végbélrák alakuljon ki náluk - állapította meg egy amerikai kutatás 18 ezer ember egészségi állapotát követve.
Mikor gyanakodjunk szájüregi rákra?
A szájüregi daganatok az összes daganatos betegség nagyjából két százalékát teszik ki. Mint minden tumoros betegségnél, az időben elkezdett kezelés megnöveli a gyógyulás és a túlélés esélyeit. A szájüregi daganatok esetén éppen ezért különösen fontos a rendszeres önvizsgálat.
A rák okozta haláleseteket így lehetne elkerülni
Az elmúlt évtizedekben nem csökkent a daganatos betegségek halálos áldozatainak évenkénti száma itthon, 30-33 ezer haláleset írható e kórképek számlájára évről évre. A probléma mögött húzódó okokról dr. Kiss István kutatóorvos, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtani Intézetének vezetője foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.
Immunterápia: mennyire hatékony tumor ellen?
Immunterápiával kezelt tumoros betegeket vizsgáltak az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának kutatói. A céljuk az volt, hogy azonosítsák azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a terápiára adott egyéni immunválaszt - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH).
A limfóma okai és rizikófaktorai
A limfóma az egyik leggyakoribb hematológiai daganat, amelynek több típusa és altípusa is ismert. Léteznek jó és rossz prognózisú fajtái, ám mindnél igaz, hogy a terápia sikeressége azon áll vagy bukik, hogy idejében felismerjük-e a problémát. Nem árt továbbá tisztában lenni a fő rizikófaktoraival és okaival.
Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.