"A koronavírus-oltás mentette meg az életemet"

Egy nő az elmúlt években háromszor is megküzdött a rákkal, egy alkalommal ráadásul a koronavírus-vakcina könnyítette meg a daganat diagnosztizálását.

Jill Kleiss-nál először 61 éves korában, 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot - írja a történetét bemutató Health . Két daganatot találtak az egyik mellében, ráadásul mindkettő HER2-pozitívnak bizonyult. Ez azért nagy baj, mert - ahogy arra az American Cancer Society felhívta a figyelmet - az ilyen típusú daganatok sokkal gyorsabban növekednek és terjednek.

A következő három hónapban 13 kemoterápiás kezelésen esett át, majd lumpektómiát végeztek rajta (olyan sebészi megoldás, amely során csak a rákos csomót távolítják el), ami után 22 sugárkezelés következett. A kezelések hatására a rák eltűnt a szervezetéből, az onkológusa pedig azt mondta, mindössze 2-3 százalék az esély arra, hogy esetleg kiújul. A szerencse azonban nem a nő oldalán állt.

Hegszövetnek hitték, daganat volt

2020 februárjában egy rutinellenőrzés során az onkológusa egy csomót vett észre a mellében. Mivel azonban ugyanabban a mellében volt, amelyen korábban a lumpektómiát végezték, a szakember megnyugtatta, hogy biztosan csak hegszövet. Jill pár hónap múlva, 2020 augusztusában ment el mammográfiára, de közvetlenül a vizsgálat előtt furcsa érzés kerítette hatalmába. "Kirázott a hideg. A csontjaimban éreztem, hogy rossz hírt fogok kapni. Igazam is lett. Másodszor is mellrákot diagnosztizáltak nálam, szinte napra pontosan öt évvel az első diagnózis után. A 'hegszövetről' kiderült, hogy egy 3 centis rosszindulatú daganat". Ezt követően a nő egyik mellét - azt, amiben megtalálták a daganatot - eltávolították.

Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése.
Azemlőráka nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. Fotó: Getty Images

A koronavírus-járvány alatt tudta meg, hogy megint rákos. Mivel tisztában volt vele, hogy ilyen állapotban sokkal védtelenebb a fertőzéssel szemben, és hogy a korábbi rákos megbetegedések is növelhetik a rizikót, alig várta, hogy megkapja a koronavírus elleni védőoltást. Az első vakcinát 2021. február 12-én adták be neki. Február 23-án pedig újabb mammográfia és ultrahang következett.

"A vakcina megmentette az életemet"

A vizsgálatok a nyirokcsomó-duzzanaton kívül semmi érdemlegeset nem mutattak, de a radiológus megnyugtatta Jillt, hogy amiatt sem kell aggódnia, mert csak az oltás mellékhatása. A nő korábban erről még nem hallott, így később utánanézett a jelenségnek: kiderült, hogy vannak, akiknél az mRNS-vakcina beadása után nyirokcsomó-duzzanat lép fel. A nyirokcsomók ugyanis az immunrendszer részei, és bármi, ami stimulálja az immunrendszert - mint például a koronavírus-vakcina - hatással lehet az injekció beadási helye körül lévő nyirokcsomókra. Ettől függetlenül azt mondták neki, jöjjön vissza 3 hónap múlva egy újabb ultrahangvizsgálatra.

Mutatjuk, melyek a mellrák kevésbé ismert tünetei.

3 hónappal később, még a tervezett ultrahang előtt kontrollra ment sebész-onkológusához, aki az eredményeket látva nyirokcsomó-biopsziát javasolt. Jill felvette a kapcsolatot a három hónappal ezelőtti ultrahangvizsgálatot végző radiológussal, valamint onkológusával, és kérte őket, csináljanak biopsziát. Az orvosok bizonytalanok voltak: nem beszélték le a biopsziáról, de nem is bátorították. A nő azonban ragaszkodott hozzá, így végül sor került a mintavételre.

Öt nappal később derült ki, hogy a biopszia eredménye pozitív. "Az orvosok nem vették észre, hogy baj van, ezzel értelemszerűen késleltettek a kezelésemet. De nem voltam dühös. Nem hibáztatok senkit. Inkább örültem és hálás voltam. Örültem, mert a megérzésemre hallgattam, és ragaszkodtam a biopsziához. Hálás voltam, mert a vakcina megmentette az életemet. Nem az oltás miatt lettem rákos, a vakcina csak megkönnyítette az orvosok számára, hogy diagnosztizálják a már meglévő betegségemet. A nyirokcsomó-duzzanat valóban az oltás miatt lépett fel, de a megnagyobbodott nyirokcsomóban akkor már ott rejtőztek a rákos sejtek."

A beteg ezt követően kemoterápiát kapott, a kezelés után pedig PET-CT vizsgálatot végeztek rajta, hogy lássák, hogyan reagál a szervezete a kezelésre. Az eredmények azt mutatták, hogy a rák eltűnt a szervezetéből. A nő azóta szoros kontroll alatt van: folyamatosan vizsgálatokra jár, és bár ez nagyon idegörlő számára, tudja, hogy nem tehet másként, a saját egészségéért ő a felelős. Azért osztotta meg a nyilvánossággal a történetét, hogy arra bátorítson mindenkit: tanuljanak meg bízni az intuíciójukban, és álljanak ki magukért.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra