Élet sztómazsákkal: "Sokkal szabadabbnak érzem magam"

Egy neten terjedő rövid videóból kiderül, hogyan éli mindennapjait egy vastag- és végbélműtéten átesett 24 éves lány.

Évek óta egyre több fiatal mutatja meg a közösségi platformokon, hogyan sportolnak, kirándulnak, strandolnak, buliznak, dolgoznak, vagyis élnek sztómazsákkal. Legutóbb a 24 éves Jillian Kotzer tett közzé egy videót a TikTokon: a fiatal lány gyulladásos bélbetegség (IBD) miatt "veszítette el" először a vastagbelét, majd a végbelét. Történetéről a health.com is beszámolt.

sztóma
Sztómazsákkal versenyszerűen sportolni is lehet. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Alattomos betegség, ami komoly tünetekkel jelentkezik

Észak-Amerikában közel 750 ezer ember szenved fekélyes vastagbélgyulladásban, közéjük tartozott Jillian Kotzer is. Tizenhét éves volt, amikor a betegség első tüneteit észlelte magán: állandó, heves gyomorgörcsei voltak, és a széklet mellett folyamatosan vért is ürített. A fiatal lány eleinte igyekezett figyelmen kívül hagyni a figyelmeztető jeleket, de egy idő után elkezdett fogyni is, ezért úgy döntött, orvoshoz megy. "Ekkor már szó szerint ömlött belőlem a vér, akárhányszor vécére mentem" - mesélte a vele készült riportban.

A kolonoszkópiát - vastagbéltükrözést - követően fekélyes vastagbélgyulladást diagnosztizáltak nála. Ez a krónikus állapot folyamatos emésztőrendszeri gyulladással és fekélyekkel jár, amelyek többek között hasmenéshez, végbélvérzéshez, erős hasi fájdalmakhoz, valamint görcsökhöz vezethetnek. Jillian Kotzler lesújtó orvosi szakvéleményt kapott: közölték, hogy a vastagbele gyakorlatilag teljesen elhalt. Két évig tartó eredménytelen gyógyszeres kezelés után az orvosok végül eltávolították azt. A műtéti nyíláshoz, a lány testére egy cserélhető osztómiás tasak - sztómazsák - került, hogy ebbe távozzon szervezetéből a salakanyag.

Évente több mint egymillió európai haláláért felelősek különböző daganatos megbetegedések. A női áldozatok körében a harmadik, a férfiaknál a második leggyakoribb halálokot az úgynevezett kolorektális daganatok teszik ki, amelyek magukban foglalják az összes vastag- és végbélrákos esetet. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint Magyarországon mintegy hatezer férfinél és közel ötezer nőnél diagnosztizálnak kolorektális rákot.

"Szóba sem jöhetett, hogy a kórházi ágyban feküdjek, a legkülönfélébb gyógyszeres kezeléseket kapjam, miközben folyamatosan fájdalmaim vannak. Így nem akartam élni" - magyarázta Kotzler, miért döntött végül a műtét mellett. Szerencsétlenségére viszont ez még nem jelentette a betegséggel vívott küzdelem végét. "Minden rendben ment, minden jól alakult három évig, amikor további műszeres beavatkozásra volt szükség: az orvosok eltávolították a végbelemet és összevarrták a végbélnyílásomat" - mesélte a továbbiakról. Erre a második műtétre elővigyázatosságból volt szükség, hogy ne alakuljon ki nála végbélrák. A vastagbélgyulladásban szenvedőknél ugyanis ennek nagy a kockázata, a vastagbélrákkal küzdőknél pedig gyakran együtt jár a vastag- és a végbél daganatos megbetegedése.

Kotzer azzal számolt, hogy hat hét alatt felépül a második beavatkozásból, de nem így történt: 10 hónapig tartott, míg elfogadható állapotba került. A hosszú lábadozás egyfertőzésmiatt volt, amelynek következtében felszakadtak a végbél helyén maradt öltések, egy közel 20 centiméter mély lyukat létrehozva. "Mintha szültem volna" - érzékeltette a helyzetet. Olyan súlyos fájdalmai voltak, hogy egy évig nem tudott ülni. "Nagyon nehéz volt, mert miközben kívülről 'normálisnak' tűntem, folyamatosan ezzel küzdöttem" - tette hozzá.

Mindezek ellenére a lány mára elégedett állapotával. Mint mondta, korábban folyamatosan erős fájdalmak gyötörték, mindig figyelnie kellett rá, hogy mit eszik, és naponta többször is rohannia kellett a vécére. "Most sokkal szabadabbnak érzem magam, mert egyáltalán nincsenek fájdalmaim, és a gyomrom magától ürül - a sztómazsákba -, amikor eljön az ideje, soha nem kell azon aggódnom, hogy hol találok egy mosdót" - mesélte.

A sztómazsákkal kapcsolatban azt is megosztotta, hogy a mai napig sok kérdést és csodálkozó pillantást kap, ennek ellenére nem érzi úgy, hogy el kellene rejtenie. "Amikor nyaralni megyek, nem félek megmutatni, mert úgy gondolom, hogyha elrejtem, és ezzel "furcsává" teszem, akkor mások szemében is annak fog tűnni" - magyarázta, hozzátéve, hogy úgy viselkedik, mintha a sztómazsákot hordani egy teljesen természetes dolog lenne. Videója eddig közel félmillió megtekintésnél jár. Elmondása szerint azért osztotta meg történetét a világgal, mert szeretné megmutatni az embereknek, hogy sztómazsákkal - fiatalon - is normális és teljes életet lehet élni, és mert bízik benne, hogy példájával erőt ad hasonló helyzetben lévő társainak.

Fekélyes vastagbélgyulladás: egy életen át elkísér

Bármelyik életkorban előfordulhat, mégis leggyakrabban 15 és 30 éves kor között diagnosztizálják a fekélyes vastagbélgyulladást (colitis ulcerosa), amely becslések szerint tízezer emberből átlagosan ötöt érint. Hátterében - legalábbis a jelenlegi elméletek szerint - azimmunrendszernormálistól eltérő, gyulladást generáló működése állhat. Teljesen nem gyógyítható, a tünetek gyógyszeres kezeléssel enyhíthetők, sőt, előfordulhat, hogy a beteg hónapokig tünetmentes, ám ezután újra megjelennek a szimptómák. Ezek közé tartozik az erős alhasi fájdalom, állandó fáradtság, gyakori székletürítés - akár napi több tucatszor -, a hasmenés, láz, súlycsökkenés és végbélvérzés.

Súlyos esetben - az esetek 5 százalékában - a fekélyek idővel rosszindulatú daganatok, például vastagbélrák kialakulásához vezetnek, végső esetben a vastagbelet műtéti úton távolítják el. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint kolorektális daganatok következtében évente körülbelül ötezer ember hal meg Magyarországon. Széklet- és vérmintából végzett laboratóriumi vizsgálatokkal, és endoszkópos - például kolonoszkópiás vizsgálattal - lehet eredményesen kiszűrni a vastagbélrákot, ezért érdemes még a panaszok állandósulása előtt szakemberhez fordulni.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +11, +18 °C

A napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, a több és vastagabb felhő a Dunántúlon ígérkezik. Nagyobb eséllyel itt alakul ki eső, zápor, zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél, 23, 30 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön frontmentes idő lesz, de a nagy napi hőingás több panaszt is okozhat. A vérnyomás-ingadozás mellett a fejfájás szintén gyakori tünet lehet, a fokozottan érzékenyeknél pedig a görcsös bántalmak felerősödése is várható. Markáns hatások azonban nem érvényesülnek, a hőségmentes idő jót tesz az alvásnak és a pihenésnek. A Dunántúlon kissé változékonyabb idő lesz, ott ingadozhat a hőérzet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: