Új gyógyszerekre várnak a rákos betegek

Nyílt levélben fordult Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a Betegszervezetek Országos Szövetsége (Bemosz) és a Magyar Rákellenes Liga. A két szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakmai konszenzus ellenére késik annak a rendelettervezetnek a kihirdetése, amely tizenöt új gyógyszer támogatásáról szól.

A levél szerint még idén július közepén egy egészségügyi rendelettervezetben az emberi erőforrások minisztere előterjesztette négy terápiás területen ( melanoma , prosztatadaganat , onkohematológia, tüdődaganat ) tizenöt új, innovatív gyógyszer támogatásba történő befogadását. Ez a tizenöt gyógyszer így elérhetővé válhatna a rászoruló betegek számára.

A bőrrák miatti halálozások több mint 85 százalékáért a melanoma a felelős . A melanomás esetek száma sajnálatos módon az egész világon szaporodik.

E gyógyszerek támogatásának pontos szabályait az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) közösen már kialakította az orvos szakma, a rendelettervezet szerint pedig a hatóanyagok befogadására a pénzügyi forrás is rendelkezésre áll, miután azt a Nemzetgazdasági Minisztérium jóváhagyta. E gyógyszerkészítmények finanszírozása tételes finanszírozással történik, azaz minden egyes felhasznált adaggal egyesével el kell számolni, de a beszerzés is központilag, közbeszerzéssel történik.

Késik annak a rendelettervezetnek a kihirdetése, amely tizenöt új gyógyszer támogatásáról szól

A szervezetek megjegyezték ugyanakkor, hogy a szóban forgó rendelet kihirdetéséhez a Miniszterelnökség jóváhagyása szükséges, mint ahogy az ilyen közbeszerzések meginduláshoz is a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkárságának hozzájárulása szükséges. Ez utóbbi lépés viszont nem történt meg. A betegszervezetekhez eljutott hírek szerint a kihirdetéssel az illetékesek meg akarják várni az úgynevezett egészségügyi salátatörvény kihirdetését, ami beláthatatlanul elhúzhatja a folyamatot - akár a jövő év első negyedévéig is. Eközben azonban a betegeknek és családjuknak nincs több hónapjuk az új gyógyszerre várni.

Információik szerint ha megindulhatna a közbeszerzés, akkor a hatóanyagok mintegy fele esetében a rászoruló betegek akár már november 1-jétől megkaphatnák állami támogatással az új onkológiai terápiákat, a másik fele esetében pedig december 1-jétől válnának elérhetővé az új gyógyszerek.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!