A fizikai aktivitás hatását vizsgálták a rákbetegségre nézve
Chicagoban az American Association for Cancer Research éves gyűlésén ismertették a Roswell Park Comprehensive Cancer Center kutatói jelentős eredményeiket, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni a daganatos betegek kezelésében. Tanulmányuk a fizikai aktivitás és a rákbetegek halálozási kockázata közti összefüggést vizsgálta. Különleges hangsúlyt kaptak a passzív életmód egészségi kockázatai és a rákbetegek kezelése alatti és utáni mozgás szerepe is.
Míg a korábbi kutatások elsősorban az egész életen végighúzódó inaktivitás és bizonyos daganatfajták összefüggéseit vizsgálták, addig az új, releváns tanulmány kifejezetten a daganat diagnózisa előtti és utáni inaktivitást és a túlélés esélyeit hasonlította össze. Eddig is ismert volt, hogy a fizikai aktivitás csökkenti számos betegség kialakulásának rizikóját, beleértve a daganatos betegségeket is, de a mozgásszegény életmód hatásait korábban kevésbé tanulmányozták.
Aktívak és inaktívak
Az amerikai tudósok viszont arra alapoztak, hogy az inaktivitás az egészséges személyek és a daganatos betegek közt is rendkívül tipikus életforma, miközben utóbbiak betegségük és kezelésük során is speciális fizikai nehézségekkel néznek szembe. Éppen ezért 5 807 rákos beteg beteg adatait vizsgálták meg, amelyek 2003 és 2016 közti időszakban keletkeztek.
A szakemberek a fizikai aktivitás szintjét mérték fel abban a periódusban, amely egy évtizeddel a diagnózis előtt kezdődött és egy évvel a diagnózis után fejeződött be. Azokat a pácienseket, akik közepes vagy annál intenzívebb mozgást végeztek az adott időszak alatt (tehát például gyalogoltak, futottak, aerobikoztak, vagy más kardiójellegű mozgást végeztek), aktívnak minősítettek, akik pedig nem mozogtak rendszeresen, azokat inaktívnak.
Az eredmények azt mutatták, hogy a kezelés előtt és alatt is aktív személyek 40 %-kal nagyobb arányban élték túl a daganatos betegséget, mint az inaktívok. Ez az eredmény érvényes volt számos különböző rákfajtára, beleérve a mell-, a vastagbél- , a prosztata-, a petefészek-, a vese-, a nyelőcső-, az endometriális- és a bőrdaganatot is. Ráadásul az inaktivitás és a halálozás összefüggései akkor is érvényesek voltak, ha tekintetbe vették a páciens nemét, a tumor stádiumát, a dohányzást és a testtömeg-indexet is.
Heti 3-4 alkalom a legjobb
Az elemzésből az is kiderül, hogy az alkalmankénti mozgás is jobb, mint a semmi, de a rendszeres fizikai aktivitás lehet az eredmények kulcsa. A heti 3-4 alkalommal edzők érték el a legnagyobb egészségnyereséget, nagyobbat, mint a heti 1-2 alkalommal vagy éppen a mindennap mozgók. További nagyon fontos megállapítása a tanulmánynak, hogy azok a korábban inaktív páciensek, akik a diagnózis után kezdtek el mozogni, 30 %-kal növelték túlélési esélyeiket, és ebből a szempontból már a heti 1-2 alkalom is sokat számított. Ezek a megállapítások mindenképpen nagy lendületet kell, hogy adjanak a rákbetegeknek, hiszen ilyen egyszerű módon is rengeteget tehetnek magukért.
Már 10%-os fizikaiaktivitás-növelés is segíthet
A WHO európai uniós munkacsoportja 2015 év végén jelentette meg Fizikai aktivitás 2016-2025 stratégiáját, amellyel az egyik legmagasabb nemzetközi szakmai szinten is ismertté, elismertté váltak a tények. Eszerint 10%-os fizikaiaktivitás-növelés a teljes lakosság szintjén
25%-os relatív csökkenést eredményezhet a szív-érrendszeri betegségek, a rosszindulatú daganatok, a cukorbetegség és a krónikus légúti megbetegedések okozta korai halálozás kockázatában, 25%-os relatív csökkenést eredményezhet a magasvérnyomás-betegség előfordulásában, illetve megállíthatja a cukorbetegség és az elhízás terjedését.
Szerencsére az életmódorvoslás eredményeit olyan erős bizonyítékok támasztják alá, hogy az orvosszakmát már önmagukban ezek is meggyőzik. - Az ÉMOT feladata ezen bizonyítékok bemutatása, átadása a napi gyakorló orvosoknak, az oktatás előmozdítása. Annak a mindennapi gyakorlatba való átültetése, hogy a gyógyító szakemberek fel tudják mérni, mely esetekben használható az életmódorvoslás, milyen eredmények várhatóak tőle, mely eszközét mely szakemberek tudják hatékonyan alkalmazni - hangsúlyozza dr. Babai László. - A következő években mindezeken túl szeretnénk megteremteni az életmódorvoslás szakmai működési környezetét szakmai protokollok kidolgozásával, modellprogrammal, szakemberek oktatásával. Ebben a folyamatban természetesen együttműködésre törekszünk a társszakmák szakmai társaságaival, egészségügyi egyetemekkel, főiskolákkal, oktatási műhelyekkel is.
