Az 5 legveszélyesebb rákot okozó étel

Több olyan étel is tiltólistára kerülhet, amit egyébként szeretünk, és rendszeresen fogyasztunk.

A világon a rák a második leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri betegségek után. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente több mint nyolcmillió ember halálát okozza. Német kutatók arra jutottak, hogy országukban a rákos megbetegedések mintegy 35 százaléka a helytelen táplálkozás számlájára írható - írja a német Focus Online .

Rákkeltő a tampon? A női higiéniai termékekre, így az intimbetétekre és a tamponokra sem kell ráírni, hogy milyen kisebb mennyiségben jelen lévő vegyi anyagokat tartalmaznak. Pedig a nyálkahártyákkal közvetlenül érintkező termékek használata a káros anyagok felszívódása miatt kockázatos lehet. Tudjon meg többet, kattintson ! Különösen veszélyesek a szénhidrátban gazdag és a zsírban sült ételek, de maradjunk a konkrétumoknál, és álljanak itt azok, amelyeket mindenképpen kerüljünk.

Hot-dog. Szinte elképzelhetetlen nélküle egy balatoni nyaralás, pedig a benne lévő virsli nitrátokat tartalmaz, ezek az adalékanyagok jellemzően színezékek és tartósító anyagok. A nitrát önmagában veszélytelen anyag, de ha aminokkal keveredik, nitrózaminokat alkotnak. Ez könnyen megtörténhet, mondjuk savas közegben, és itt elég, ha csak a gyomorsavra gondolunk. Állatkísérletek pedig kimutatták, hogy a nitrózaminok rákot okozhatnak, elsősorban gyomor- és béldaganatokat. Ugyanilyen veszélyes lehet a pácolt hús, vagy a szalonna.

Sült krumpli. Az élelmiszerek sütésekor vagy grillezésekor egy úgynevezett akrilamid nevű anyag keletkezik, amely bizonyítottan rákot okoz az állatoknál, de szakértők szerint az emberre is veszélyes lehet, nagy dózisban pedig a kísérletek szerint károsítja az idegeket is. Márpedig az akrilamid minden olyan szénhidráttartalmú ételben megtalálható, amit magas hőmérsékletre hevítettek. A szervezet igyekszik ugyan lebontani a káros anyagokat, de a mutálódott sejtek növelik a daganat kialakulásának esélyét.

De nem az akrilamid az egyetlen veszély, ami a sült krumpliban leselkedik ránk. Az élelmiszeriparban ugyanis gyakran használnak transzzsírsavakat vagy azokat tartalmazó zsiradékokat, amelyek ugyan nem közvetlenül, de növelik a rák kockázatát. Akár úgy is, hogy mivel a test sosem érez jóllakottságot, az eredmény súlygyarapodás lesz.

Fánk. Az édes, kör alakú fánkoknál ugyanez a helyzet, ezért áll fenn az akrilamidok és a transzzsírok veszélye, ahogy sült krumplinál is. Arról nem beszélve, hogy mindeközben hatalmas mennyiségű cukrot és zsírt viszünk be a szervezetbe, ami az elhízás melegágya.

Különösen veszélyesek a szénhidrátban gazdag vagy a zsírban sült ételek.
Különösen veszélyesek a szénhidrátban gazdag vagy a zsírban sült ételek. Fotó: Getty Images

Grillezett húsok. A megégett zsír a grillezést is egészségügyi kockázattá teszi. A húsokról a parázsra csöpögő zsír benzpirént tartalmaz, ami a füstbe kerülve szennyezheti a húst. Ez az anyag pedig a gyomorrák egyik fő okozója. Tökéletes megoldás a problémára nincs, de érdemes egy fóliát a húsok és a parázs közé tenni. Ez a veszély ugyanakkor nem csak a grillezett húsoknál áll fenn, hiszen például a pizzán lévő megégett szalámi is tartalmazhat ilyen módon veszélyes szénhidrogéneket.

Penész. Nagyon komoly veszélyforrás, bármilyen ételen, a penészgombák ugyanis bizonyíthatóan növelik a rák kialakulásának kockázatát. Az úgynevezett mikotoxinok ugyanis az élelmiszerekben természetes módon képződő legveszélyesebb méreganyagok közé tartoznak, melyek nemcsak rákkeltőek, de károsíthatják az idegrendszert. Ezért nemcsak táplálkozási szakértők, de orvosok is azt tanácsolják, hogy azonnal dobjuk ki penészes ételeinket. Ne morfondírozzunk azon, hogy mennyi része menthető, mert a spórák gyorsan terjednek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!