Ingadozó vércukorszint: mit tehetünk?

Cukorbetegség esetén nagy gondot kell fordítani a megfelelő vércukorszint beállítására, az ingadozó cukorszint ugyanis a szövődmények kialakulását is elősegíti.

Hányszor mérje vércukorszintjét egy cukorbeteg?

Még egészséges embereknél is kellemetlen tüneteket okoz a vércukorszint ingadozása, ami a cukorbetegekre még inkább jellemző, sőt igen veszélyes is, ha a vércukorértékek a normál tartományon kívül esnek. Pontosan ezért szükséges, hogy a cukorbetegek rendszeresen ellenőrizzék vércukorértékeiket, az önkontroll eredményeit pedig naplóba rögzítsék. Utóbbi az orvosi kontroll során is nagy segítséget nyújthat a kezelés megítélésére. Javasolt a méréseket reggel éhomra, étkezések előtt és után másfél órával, valamint lefekvés előtt végezni.

A cukorbetegségben szenvedő betegek száma világszerte rohamosan emelkedik, ez alól Magyarország sem kivétel.

A mérések gyakorisága elsősorban a terápiától függ: tablettás kezelés esetén elég ritkábban mérni, míg inzulinnal kezelt betegeknél sokkal gyakoribb mérések javasoltak. Az úgynevezett intenzív inzulinkezelésnél, labilis anyagcsere-állapot esetén (főként 1-es típusban) napi 6-7 mérés is szükséges lehet, hogy az értékeknek megfelelően módosítsák az inzulinadagját - mondta el dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Mind a túl magas, mind a túl alacsony érték veszélyes - előbbi esetben hiperglikémia , míg utóbbinál hipoglikémia áll fenn. Hogy ezt elkerüljük, megfelelő dózisú inzulinra vagy gyógyszerre, valamint személyre szabott életmódprogramra van szükség. A hagyományos inzulinoknál az étkezések a készítménybeadás idejéhez kell, hogy alkalmazkodjanak, és általában napi hatszori étkezés szükséges. Analóg inzulinok esetén erre nincs szükség, mert a hosszú hatású bázisinzulinokkal a hatás egyenletes, kevésbé fenyegeti a betegeket a vércukorérték ingadozása. A gyors hatású inzulinanalógokat pedig közvetlenül étkezés előtt kell alkalmazni, és háromszori étkezés elegendő - magyarázza a szakember. Érdemes a megfelelő készítmény mellett ügyelni az életvitelre is, hiszen számos olyan tényező lehet, amely hullámzó vércukorértékeket eredményezhet.

Változások a fizikai aktivitásban

A cukorbetegség terápiájában nagy szerepe van a rendszeres mozgásnak, hiszen az izommunka csökkenti a vércukorértékeket, hatása pedig még az edzés befejezése után is hosszabb időn keresztül megmarad. Fontos, hogy a beteg próbálja ugyanolyan mennyiségű és intenzitású sportoláshoz, fizikai aktivitáshoz tartani magát, ugyanis a terápiát ehhez igazítják.

A rendszeres testmozgás csökkenti a vércukor szintjét
A rendszeres testmozgás csökkenti a vércukor szintjét

Inzulinkezelés esetén fontos, hogy ne az inzulinbeadást és az étkezést követően azonnal sportoljon, hanem inkább a következő inzulinadás és étkezés előtti időben. Szükséges lehet az is, hogy az inzulint kapó személy esetenként edzés előtt és után is több szénhidrátot fogyasszon. Ha a beteg a megszokottnál kevesebbet vagy többet mozog, akkor ez bizony a vércukorértékein is meglátszódhat. Ilyen esetekben fontos a gyakori vércukormérés, ettől függően pedig a gyógyszer vagy inzulinadag módosítása. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy sportolásnál mindig legyen a betegnél szőlőcukor és keksz, hogy szükség esetén azonnal rendezni lehessen az esetleges hipoglikémiát. Minél gyorsabban rendezzük, annál kisebb a veszélye.

Nem mindegy, milyen alkoholt iszik

A cukorbetegek nagyon jól tudják, milyen fontos a megfelelően összeállított étrend követése, ám sokan bajban vannak az alkoholfogyasztással. Természetesen a cukorbetegeknek sem kell lemondaniuk az alkoholokról, ám nem mindegy, hogy mit isznak. A magas cukortartalmú italokat lehetőleg kerüljék (például a desszertbort, a likőröket), ám egy pohár száraz bor étkezés után megengedett. Tömény ital fogyasztása után azonnal egyen szénhidrátot, mert a cukorkiáramlást a májból az alkohol blokkolja, ami hipoglikémiához vezethet.

Stressz

Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa szerint a stressz nemcsak a pszichére, hanem az egész szervezet működésére komoly hatást gyakorol. Nem kivétel ez alól a szénhidrátanyagcsere sem. A stressz ugyanis mind az inzulinrezisztenciában, mind prediabéteszes állapotokban, illetve a cukorbetegségben is vércukor-emelkedést okozhat. Nem ritka, hogy a mindennapos munkahelyi stressz miatt a betegnek jobban ingadozik a vércukorértéke, emiatt pedig gyakori inzulinadag-módosításra van szükség - ennek mértékét azonban meg kell beszélnie a kezelőorvosával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.